32 meglepő dolog, ami károsítja a bőrünket! – 2. rész

bőrápolás
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 28. 20:00
Vannak érzékenyebb és strapabíróbb bőrű emberek, bizonyos dolgok azonban minden körülmények között rongálják a bőrünket. Lássuk mik ezek, hogyan védekezhetnénk ellenük?

Vannak érzékenyebb és strapabíróbb bőrű emberek, bizonyos dolgok azonban minden körülmények között rongálják a bőrünket. Lássuk mik ezek, hogyan védekezhetnénk ellenük?

Mi magunk vagyunk sokszor a saját bőrünk ellenségei, azokkal a dolgokkal, melyeket mindennapjainkban használunk – hiszen számos, bőrkárosító dolog létezik, melyekkel napi szokásaink során kapcsolatban kerülünk.

Lássuk a második 15-öt.

1.Nem törődünk az ajkainkkal

A bőrnek 3-5 celluláris rétege található az ajkakon, vagyis annak ápolását sem szabad kihagyni. Ha hagyjuk, hogy szárazak, cserepesek legyenek, azzal hozzájárulunk korai öregedésükhöz. A petrolátumot, glicerint és dimetikont tartalmazó termékek hidratálják leginkább az ajkakat.

2.Piszkos párnahuzatok

Éjjel a bőr pihen és „vedlik” is – elhalt bőrsejtjeink pedig a párnahuzaton maradnak, idővel baktériumokat, méreganyagokat hagyva maguk után. Minden két hétben egyszer érdemes hát ágyneműhuzatot cserélnünk.

3.Túl gyakori hámlasztás

Hámlasztani kell, de nem túlságosan gyakran. Ha ugyanis utóbbit tesszük, a szükséges olajoktól is megszabadítjuk bőrünket, melyek fenntartják természetes ragyogását. Csak heti egyszer hámlasszunk, hogy a bőrt egészségesen tartsuk!

4.Grimaszkodás

Furcsán hangzik, de ha túl sűrűn grimaszkodunk, gesztikulálunk az arcizmok állandó mozgatásával, ezzel a ráncosodást és a finom vonalak kialakulását meggyorsítjuk.

5.Stresszelés

A stresszt is fontos szem előtt tartani, mint a bőr rongálóját! Kiütéseket, tompa bőrszínt, foltokat egyaránt okozhat. Szinte arcunkba épülhetnek a „stressz vonalak”, melyek az arc mozgásából adódnak – így a homlok gyakori ráncolása. Próbáljunk felülkerekedni a stresszen jógával, olvasással, főzéssel.

6.Túl sok cukor

Ha túlzásba visszük a cukorfogyasztást, a bőrben levő kollagénnek ártunk. Az eredmény: megereszkedett bőr. Váltsunk az édességekről inkább gyümölcsökre és mérsékeljük a cukros ételek fogyasztását!

7.Nem mozgunk eleget

A testmozgás növeli a véráramlást, az arcnak is egészséges ragyogást biztosít. Sőt, megtisztítja a szervezetet a méreganyagoktól, melyek az izzadással távoznak. Ösztönzi az elhalt hámsejtek helyett az újak képződését. Mozgás nélkül az öregségi foltok megszaporodása is jellemző.

8.Hagyjuk lélegezni a ruhákat!

A bőr irritációjának elkerülése érdekében minden alkalommal csomagoljuk ki a ruhát, akár most vettük, akár a tisztítóból hozzuk és hagyjuk azt levegőzni. Minél tovább maradnak műanyag csomagban, annál több, bőrre káros anyagot szívhat be a bőrünk.

9. Ne feledjünk egy részletet sem a bőrön!

Nemcsak akkor kell odafigyelnünk a nap elleni védekezésre, amikor kinn tartózkodunk napsütésben vagy napozunk egy kicsit. Vezetés során könnyen megéghet a karunk, mert könnyen megfeledkezünk arról, hogy ilyenkor is ki vagyunk téve a napsugaraknak. Kenjünk be védőkrémmel a karunkat, ne süsse a nap az úton!

10.Túl sok alkohol

A bor, a sör, a likőrök kiszárítják a bőrt, szomjazik a nedvességre. Nélküle ugyanis hajlamosabb a ráncosodásra és a kiszáradásra!

11.Szaunázás

A szaunát és a gőzkabint csak minimális ideig használjuk. Ezek a spa kezelések idővel megereszkedett bőrt eredményezhetnek, mivel lebontják a rugalmasságot és a természetes kollagént a bőrben.

shutterstock_33954178

12.Túl sok légkondicionálás

A bőr extra nedvességének eléréséhez inkább csökkentenünk kell a légkondicionálást – ha ugyanis maximumon megy, elvonjuk a levegő páratartalmát és nedvességét, melyre a bőrnek szüksége van.

13.Másodkézből dohányzunk

Még ha mi magunk nem is gyújtunk rá, amennyibe gyakran tartózkodunk dohányosok társaságában, az könnyen a bőr megereszkedésével, fokozott ráncosodásával járhat.

14.Túl sok smink

Ha heti néhány alkalommal hagyjuk a bőrt lélegezni és nem sminkelünk, azzal jót teszünk neki. Hétvégén például amíg lehet, ne tegyünk fel sminket. Megelőzzük a pórusok eltömődését és elkerüljük az idő előtti öregedést.

15.Gyakori szemöldökszedés

Kárt okozhatunk a bőrünknek, ha túl sűrűn szedjük a szemöldökünket. Fontos az is, hogy a csipeszt mindig mossuk meg a művelet előtt antibakteriális szappannal, valamint tegyünk az arcra egy meleg törölközőt, így a pórusok megnyílnak. A szemöldökszedést követően nyugtassuk a bőrt aloés bőrápolóval, hogy elkerüljük a benőtt szőrszálakat.

Forrás: Adrina - Napidoktor.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.