Ennyibe kerül idén a nyári tábor

napközis tábor
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 21. 08:00
A taborfigyelo.hu adatai szerint egy egyhetes átlagos napközis tábor ára 18-20 ezer forint, a szintén egyhetes, átlagos "ottalvós" táborért pedig 30-35 ezer forintot kell fizetni - mondta a portál képviselője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

A taborfigyelo.hu adatai szerint egy egyhetes átlagos napközis tábor ára 18-20 ezer forint, a szintén egyhetes, átlagos "ottalvós" táborért pedig 30-35 ezer forintot kell fizetni - mondta a portál képviselője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

"Ez azt jelenti, hogy tavaly óta nem emelkedtek a táboroztatás költségei" - közölte Tóth Béla.

A regiszterükben mintegy 160 tábor 524 turnusa szerepel, és nagyon nagy az eltérés az árakban, attól függően, hogy hol van és milyen programot kínál a tábor. Példaként említette meg, hogy rúdtáncos, makettes, katonai, paleo- és lövésztábort is hirdetnek a gyerekeknek. Az árak is nagy szórást mutatnak: a napközis táborok esetében 8 ezer és 80 ezer forint között van az egyhetes turnusok ára, ugyanezért "ottalvós" változatban pedig 12 ezer és 180 ezer forint közötti összeget kérnek.

gyerekek1

Hozzátette: a táborok egyre népszerűbbek, a szülők ugyanis mindinkább felismerik, hogy nemcsak felügyeleti funkciót töltenek be, hanem komoly szocializációs hatásuk van. Ennek megfelelően 80-90 százalékos telítettséggel üzemelnek a nyári táborok - mondta.

(MIT)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.