Ausztráliában tesztelik a világon elsőként az agyi érkatasztrófa azonnali diagnosztizálására alkalmas mikrohullámú sisakot, amely a páciensek akár 80 százalékának is segítséget nyújthat - jelentette be a Hunter Orvostudományi Kutatóintézet.
Stroke esetén az orvosoknak gyorsan kell dolgozniuk, hogy megakadályozzák az agy további károsodását. Ha négy óránál több idő telik el a kórházba kerülésig és a kezelésig, az agyszövet egyes részei elhalhatnak.
A megfelelő kezeléshez azonban először meg kell állapítani, hogy érfalszakadás miatti vérzés vagy trombózis, azaz egy ér elzáródása okozta-e az agyi érkatasztrófát. A két esetet ugyanis másképpen kell kezelni.
Komputertomográfia (CT) segítségével kimutatható, hogy melyik eset áll fenn, ám időbe telik, hogy a beteg számára ilyen eljárásról gondoskodjanak, még ha olyan kórházba kerül is, ahol van CT-készülék. Minden késlekedéssel csökkennek a gyógyulás esélyei.A göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem és a Medfield Diagnostics vállalat által kifejlesztett készülék lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy még a helyszínen diagnosztizálják a pácienst és azonnal, már a kórházba szállítás közben megkezdjék a megfelelő kezelést. Ez jelentősen csökkentheti a stroke hosszú távú következményeit, és az elhalálozás kockázatát is.
A fejre helyezhető mobil sisak, amely a Strokefinder nevet kapta, mikrohullámokat bocsát az agyba, hogy megállapítsa, vérzés vagy érelzáródás történt-e. A világelső ausztráliai terepkísérletben a Sydneytől északra fekvő Hunter régió mentőautóit szerelik fel a hordozható készülékkel.
Az ausztráliai tesztelésben részt vevő Hunter Orvostudományi Kutatóintézet egy kínai egyetemmel együttműködve azt is vizsgálja, hogy egy már létező véralvadásgátló gyógyszer alkalmazható-e az agyi érkatasztrófát szenvedett pácienseknél.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.