Nem csak szobatiszta, de környezetbarát is lehet minden házikedvenc. Min érdemes változtatni?
Minden házikedvenc igazi családtag, sőt, olykor ők azok, akik a legtöbb törődést kapják a gazdiktól. Még inkább így van ez, ha nincsenek gyerkőcök a házban. Éppen ezért a különleges törődés során érdemes odafigyelni, hogy a kiskedvencnek beszerzett játék, eledel, alom ne csak egészséges és biztonságos, de környezetbarát is legyen.
Minősített, bio állateledelek
Ha fontos számunkra az egészségünk, mi is megválogatjuk, milyen ételekkel lakunk jól. A háziállat, mint családtag megérdemli ugyanezt a bánásmódot, tehát alaposan utána kell járni, mit öntünk a táljába. A nem ellenőrzött, hormonokkal és hulladékhúsokból készült eledelek csökkentik az állatok szervezetének ellenálló képességét, így könnyebben megbetegedhet, aktivitása, életkora megrövidülhet.
Piszkítson tisztán a kedvenc
A sétáltatás után maradt nyomokat ma már nem kell hagyományos műanyag zacskóval eltakarítani. Külön erre a célra kidolgozott, gyorsan bomló anyagból készült tartóba téve, nem csak a közvetlen környezetet óvjuk meg. A lakásban tartott kedvenceknek pedig igazi bio-alom jár, amely szintén gyorsan bomló, környezetbarát anyagokat tartalmaz.
Az állatok, nem kiegészítők
A kistestű állatokat a szerető gazdik olykor táskaként cipelik magukkal. Ne feledjük, hogy a kis kedvenceknek fontos a mozgás és a friss levegő, így nem feltétlenül szükséges mindenhova magunkkal cipelni. Ha nem merjük egyedül otthon hagyni, bízzuk rá egy barátunkra, ahelyett hogy a cicával vagy kutyával végigplázázzuk a napot.
Természetes tisztaság és védelem
A házikedvencek utáni koszt nem mindegy mivel tisztítjuk el. Mindig válasszunk olyan tisztítószereket, melyek vegyszerektől mentesek. Ezzel elkerülhető, hogy az állatkának baja essen, miközben a lefolyóba is környezetbarát anyagok kerülnek a káros mérgek helyett.
Újra-játék
A játék és a szórakozás fontos, így nem árt beszerezni néhány kelléket a kedvenceknek. A kisállatkereskedések, illetve az állatokkal foglalkozós szakboltok polcain már több termék van, melyek kizárólag újrahasznosított anyagokból készül. Ezzel a gazdi óvhatja a környezetet a játék során is.
Házimacskák szabadon
A vadászösztön dolgozik, a madarak pedig rohamosan pusztulnak. A csinos kistálkákban tálalt zacskós falatok mellett a cicáknak olykor a kint repdeső énekesekre fáj a foguk. Ez pedig hosszútávon negatív hatással van a lakókörnyezet élővilágára. Az öko-cicatulajdonosok ezért a vadászó macskákat visszaterelik a házba. A folyamat előnye, hogy a bent lakó kedvencek átlagosan 3-4 évvel tovább élnek, nem szólva a madarakról.
Adoptáld a tökéletes társat
A menhelyek tele vannak egészséges és gyönyörű állatokkal, akik gyakran nagyon fiatalon kerülnek a rácsos szobákba. Talán ha ellátogatunk egy-egy menhelyre, mikor leendő kedvencünket keressük, megértjük, hogy nem a pedigree a fontos, hanem a szeretet. Másrészt, minden ilyen lépéssel megmenthetünk egy életet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.