Bár a fiú okos volt, iskolai nehézségei miatt éveken át pszichiátriaiszereket kellett szednie. A szerek megoldást nem nyújtottak számára, viszonta sorozatos kudarcok és megaláztatások miatt megutálta az iskolát és atanulást.
A debreceni fiú már óvodás korában is élénk, mozgékony gyermek volt, és bárhamar keveredett vitába társaival, a környezete szerint mindig okos gyerekvolt.
Az iskolába kerülve azonban sokasodtak a nehézségek. A fiú nehezen tanult,problémái voltak a beilleszkedéssel, ami néhány év alatt oda vezetett, hogypszichiáterhez küldték. A felírt pszichiátriai szer szedése után édesanyjaszerint olyan lett, mint egy alvajáró: mindenbe automatikusan beleegyezett,este korán lefeküdt, reggel nehezen ébredt. Tanulási és viselkedésinehézségei ideig-óráig javultak, ám hamar visszaesett. Bár az anya tudatta apszichiáterrel, hogy a szer valójában nem ér semmit, a fiúnak továbbra isszednie kellett, mert az iskolába csak így járhatott.
Az eltelt évek során a fiúnak 15 (!) különféle pszichiátriai szert kellettszednie, amelyek egyáltalán nem oldották meg a problémáit. Sőt, édesanyjaígy írt a gyógyszerezésről:
"Kezdetben a legtöbb esetben hatásosak voltak, rövid idő után azonban nemlátszott különbség. Az adag emelése után ismét javulás volt tapasztalható,majd az állapot romlása volt megfigyelhető. Néhány esetben viszont azonnaljelentkeztek a mellékhatások. Ezeken nem csak viszketést és egyebeket értek,mint általában, hanem sokkal komolyabb tüneteket, pl. agresszivitás,dühkitörések erősödése, az önkontroll teljes hiánya. Általában 2-3 havonta,de volt, hogy sűrűbben kellett gyógyszert változtatni."
És hogy végül hova vezetett mindez a fiúnál? "Gyermekem részéről fokozatosutálat az iskola és tanulás iránt, pedagógusok iránt, rengeteg kudarc ésmegaláztatás. Ezek miatt egyre nehezebben hajlandó alkalmazkodni, aszabályokat betartani. Dühössé és kiábrándulttá vált."
Ismert tény, hogy - főleg gyermekek esetében - hányféle, többségében könnyenkezelhető probléma okozhat viselkedési, tanulási, koncentrációsnehézségeket. Étel- és egyéb allergiák, egészségtelen étrend, mérgezések,mesterséges adalékanyagok vagy számos kisebb-nagyobb fel nem fedett testibetegség - ezek mind olyan dolgok, amelyek negatívan befolyásolhatják agyermek figyelmét, viselkedését, tanulási képességeit. Az édesanyjának sohanem javasolták, hogy végeztessen teljes körű fizikai kivizsgálást gyermekén,hogy kizárják egy ilyen probléma jelenlétét; helyette az automatikuspszichiátriai gyógyszerezés volt a "legkényelmesebb" megoldás, amelyátmenetileg elfedheti a tüneteket kémiailag, de soha nem fogja megoldani aprobléma kiváltó okát.
Mindez természetesen nem magyar jelenség: világszerte közel 20 milliógyermekkel szedetnek pszichiátriai szereket viselkedési és tanulásinehézségekre hivatkozva - olyan problémákra, amelyekről valójában sosemigazolták, hogy olyan "pszichiátriai" állapotok lennének, amelyektudatmódosító gyógyszerezést igényelnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.