Miközben a hírességek egy része minél modernebb, minél látványosabb villát szeretne,a most 50 esztendős, már nyugalomba vonult amerikai baseball-sztár inkább egy olaszos stílusú, kedélyes otthonra szavazott– de azt jó nagyban építtette!
Randall David “Randy” Johnson, akit sportkörökben csak „The Big Unit” néven emlegettek, 2009-ben hagyta abba hivatásos baseball-karrierjét. 1988 óta volt aktív játékos.
Arizonábantelepedett le feleségével,Lisa Wiehoff-alés gyermekeikkel. Lakhelyükkéntegy csodálatos hangulatú, toszkán stílusú házat választottakParadise Valley-ban. A 2322 négyzetméteresvilla, melyet külseje alapján inkább olasz vidéken képzelnénk el, aMummyhegység szomszédságában épült. Vagyis kétségtelen, hogy a kilátás meglehetősen pazar.
Randy Johnsonmost25 millió dollárért eladásra kínálja gyönyörű otthonát. Jó kérdés persze, hogy miért? „Big Unit” a hírek szerint már nem tart rá igényt. Egyszerűen nincs már szüksége ennyire tágas otthonra.
Gyermekei közül többen is otthagyták már a szülői házat,vagy az év nagy részében az iskolában maradnak, ezértaz egykori sportoló és felesége a„kicsinyítés”mellett döntött. Az okot ingatlanügynökük,Robert Joffehozta nyilvánosságra, aki megerősítette: a nyugdíjba vonultRandy Johnsonálomháza még a napokban felkerül az eladó ingatlanok listájára.
Mediterrán luxus hangulat az amerikai hegységben
A mediterrán stílusú villa öt hektáron fekszik,Erik Petersonépítész terveit dícséri – 2009-ben épült, abban az évben, amikor a sportoló szögre akasztotta a mezét.
Alighanem könnyen el is lehetne tévedni a hatalmas házban, tekintve, hogyhét hálószobával és– a biztonság kedvéért –12 fürdőszobával látták el. A villához csatlakozik egy2 hálószobás vendégházis.
A burjánzó növényzetnek köszönhetően is csodálatos, álomba illő birtok akkoraedzőteremmelrendelkezik, amilyet több tíz embernek is alkalmas lenne.Óriási házi mozivárja azokat, akik egy kis otthoni filmnézésre vágynak igazi mozis körülmények között – 20 ülőhely és bár is biztosítja, hogy mindenki a legnagyobb kényelemben érezhesse magát.
A film mellett a zenekedvelő családtagok és barátok sem maradnak azonban hoppon.Modern zeneszoba és stúdió áll rendelkezésükre.
Mindemellett az már szinte apróságnak tűnik, hogy a toszkán hangulatot árasztó villában nem egy túlméretezett hálószobával találkozunk, ahogyan a fürdőszobák és a gardrób mérete is tekintélyes, utóbbiban egyébként könnyedén lehet fel-le sétálni.
A már említettedző helyiség 167 négyzetméter, konditeremmel, teniszpályával és úszómedencével, amihez csúszda is csatlakozik, a gyermekek legnagyobb örömére.
Aluxusbirtokot legutóbb 2003-ban adták el,2,7 millió dollárért.
ferfionline
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.