TUDOMÁNYOS INTERJÚ SOROZAT - 2. rész

A pajzsmirigy működésének hazai specialistája, az Akadémiai Kiadó és az Orvosi Hetilap Markusovzsky-díjjal kitüntetettje, Dr. Balázs Csaba professzor válaszol a napidoktor.hu kérdéseire.

napidoktor.hu kérdése: Ma már a betegségek egyre szélesebb köréről tudhatjuk, hogy kapcsolatban állnak a pajzsmirigy működésével. Ön szinte minden előadásában hangsúlyozza: nem egyetlen szerv, hanem a szervezet betegségéről van szó. Miért ilyen fontos ez?

Dr. Balázs Csaba professzor válasza: A bioinformatika új dimenzióba helyezte napjaink medicináját, amelyben az információ újszerű áramlása, a „bibliomika” egyrészt érthetővé ésprognosztizálhatóvá teszi az összetett regulációs folyamatokat, másrészt egyénre szabott diagnózist és kezelést (farmakogenomika)eredményez.

Ma még nem ismerjük ennek a sokrétű kölcsönhatásnak mindenrészletét, azonban jelen ismereteink már elégségek annak kimondására, hogy nem egymástól elkülönült, hanem egy integrált psycho-neuro-endokrin-immunrendszer felelős a szervezet homeosztázisának megőrzéséért. Ennek a kényes egyensúlynak afelborulása különböző kóros állapotokhoz, így az autoimmun patogenezisű betegségek kialakulásához vezethet.

Ismert, hogy az immunrendszeregymással szabályozott kapcsolatban lévő sejtek bonyolult hálózata alkotja. Az antigének felismerését a monocyták, makrophágok végzik. Az antigének felismerése komplex folyamat, amelyben a sejtek által felvett anyagok lebontására, felismerésére, átadására kerül sor.

Az antigének felismerésében és átadásában ("prezentációjában") lényeges funkciót töltenek be a "FőHisztokompatibilitási Komplex" (MHC=Major Histocompatibility Complex) molekulái. A felismert információt a thymus- és bursa-dependenssejteknek (T és B lymphocytáknak) adják át. Az előbbiek is két alcsoportra bonthatók. A Th1 (T helper l ) sejtek az u.n. sejtes, késői típusú immunreakciókért felelősek, a Th2 (T helper 2) sejtek a humorális immunológiai folyamatokat irányítják. A T sejtek mitogének és antigének jelenlétében osztódnak u.n. blasztos átalakuláson mennek át.

Ennek a folyamatnak a során biológiailag aktív anyagokat termelnek, amelyek egy része cytotoxikus lehet. A B lymphocyták hatásukat antitestek révén fejtik ki, amelyek mind felépítésükben, mind funkciójukban eltérőek. Az antitestek egy része a saját egyediimmunglobulinokhoz (idiotípus) kötődik és létrehozza az u.n.idiotipus-anti-idiotipus hálózatot, amelynek fontos szerepe van az immunrendszer alapvető feladatának, az individum saját integritásának a megőrzésében.

Az antitestek másik része lehet citotoxikus, ill. olyan, amely a sejtek működését gátolja vagy fokozza (pl.A pajzsmirigyműködését fokozó TSH receptor elleni antitest Basedow-Graves kóros betegekben). Az immunrendszerkölcsönhatásaiért az általuk termelt anyagokat, lymphokineket tették felelőssé. Az utóbbi években kiderültazonban, hogy lymphokineket nemcsak az immunrendszer, hanem más sejtek, így a neuroendokrinrendszer sejtjei is termelik. Ezért napjainkban már ezeket az információt átadó anyagokat citokineknek nevezik.

A citokinek olyan polipeptid típusú molekulák, amelyek sejtfelszíni fehérjékhez (receptorokhoz) specifikusan kötődnek és azok működését megváltoztatják. A citokineknek és citokin receptoroknak a felépítésük már ismert, egy részüket sikerült klónozni is. A hormonokkal ellentétben a citokinek hatásukat döntően parakrin vagy autokrin módon fejtik ki.

Meg kell azonban említeni, hogy néha átfedés van a hormonok és a citokinek hatásaiban. Ez azt jelenti, hogy a citokinek a perifériás keringésben kimutathatóak és hormonként viselkedhetnek (pl. interleukin-6 a legintenzivebben stimulálja a hypothalamus-hypophysis tengelyt), másrészt ismertek olyan hormonok (pl. prolaktin, ACTH, TSH), amelyek citokinként szerepelhetnek a szövetekben. A citokinek specifikus receptorokhoz kötődnek és gátló, ill. stimuláló jeleket közvetithetnek.

A citokinreceptorok leválhatnak a sejtek felszínéről és szolubilis formában lehetnek jelen. Ezek a szolubilis citokinreceptorok részben a citokinek képződésének szabályozásában, részben a citokinek hatásában egyaránt lényegesek lehetnek. A citokin agonisták és antagonisták eltérő módon fejthetik ki hatásukat és a jövőben várhatóan egyre nagyobb terápiás jelentőségük lesz.

Folytatása következik.