Egy hétvégére Budapest lesz a borvilág középpontja

borászat
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 06. 08:58
A rendezvény ötödik évfordulója alkalmából híres évjáratokkal és az aukciók világával ismerkedhetnek a vendégek, az eddigi évek sikerprogramjai mellett pedig újdonságokkal, köztük interaktív és gasztro programokkal is készülnek a szervezők.

Hazai top borászatok mellett a borvilág nemzetközi sztárjai érkeznek február végén Budapestre, az ötödik VinCE Budapest Wine Show-ra.

A rendezvény ötödik évfordulója alkalmából híres évjáratokkal és az aukciók világával ismerkedhetnek a vendégek, az eddigi évek sikerprogramjai mellett pedig újdonságokkal, köztük interaktív és gasztro programokkal is készülnek a szervezők.

A VinCE Budapest Wine Show idén is azt tűzte ki célul, hogy a hazai borvilágra irányítsa a figyelmet és találkozópontként rajzolja fel a borvilág térképére Budapestet. Közép-Európa legnagyobb boreseménye ebben az évben minden eddiginél több neves nemzetközi szakértőt, a Master of Wine Intézet tagjait, szerzőket és szaktekintélyeket lát majd vendégül, hogy a kiállításon a minőségi magyar borokat bemutatva újabb benyomásokat szerezzenek a hazai borszakma fejlődéséről és hírét vigyék a hazai borászoknak és szőlőfajtáinknak.

„borvilág jedilovagjai” és a több mint száz szakértő mellett a három nap során a borkedvelőket is új felfedezések, az előadásokon új ismeretek és szórakoztató programok várják.

VinCE_Budapest_mesterkurzus

160 kiállító 1000 bora – szabad a vásár

A VinCE Budapest három napja alatt 160 kiállító több mint 1000 borát kóstolhatják a vendégek a Corinthia Hotelben. Az összes kiállított bor kóstolására szóló napijegyes megoldással az előző évek mintájára kényelmesen és kötetlenül folyhat a borvidékek és tételek felfedezése. Idén nem csak a borászokkal beszélgetve, de a Borkaszinóban is újabb ismereteket szerezhetnek az érdeklődők, a most debütáló programon interaktív játékokban próbálhatják ki magukat.

Non-stop tanulás

A sétáló kóstoló mellett mesterkurzusok és workshopok is várják a vendégeket, ahol nemzetközi és hazai szakértők mutatják be a legnevesebb termőhelyeket – köztük Burgundiát, Németország és Ausztria, a Kék Duna vagy épp a Balkán országainak borvidékeit, valamint a hazai top borokat.

A VinCE ötödik évfordulójának alkalmából a nagyszerű évjáratok előtt tiszteleg – nagyszerű szakemberek és borok segítségével. Tíz hazánkba érkező Master of Wine, vagyis nemzetközi szaktekintély mutatja be egy-egy kedvenc évjáratát, míg a világhírű Sotheby’s aukciós ház szakembere ritkaságokról és történelmi rekordokról mesél.

További különlegesség, hogy idén távoli kávétermő régiók minőségi kávéival is megismerkedhet a nagyközönség André Hoinkis, a Douwe Egberts nemzetközi szakértőjének kalauzolásával, hozzá pedig brazil vagy indiai bort is kínálnak majd. (Minden előadás kóstolóval egybekötött, az erre szóló jegyek elővételben vásárolhatóak meg.)

Ragyogó programok az Oscar-díjátadó jegyében

Az Oscar-gála hangulatot világsztárok borai hozzák majd el a bálterembe, többek között a Jolie-Pitt páros, Alonso és Sting borait, vagy Sofia Coppola, a rendezőnő pezsgőjét kóstolhatják a vendégek.

Amíg az idei Oscar-díj jelöltjei felkészülnek a vasárnapi gálára, a Corinthia Hotelben folytatódnak a pezsgő programok. Pénteken a történelmi orosz pezsgő, az Abrau Durso debütál hazánkban, majd Márkus György, a legnagyobb hazai Champagne szakértő ajánlásával elegáns, chardonnay-ból készült tétekkel koccinthatunk.

A szombati nap stílusosan a világ kedvenc champagne-házával, a filmszínház és az Oscar-gála pezsgőjeként is ismert Moët & Chandonnal indul. Előadást tart Tom Stevenson is, a régióra specializálódott, számos könyvet jegyző szakíró, aki a Veuve Cliquot ház magnum palackjaival illusztrája szavait. Vásárnap pedig a VinCE tesztjein ötcsillagos eredménnyel remekelő Alfred Gratien tételeit mutatja be hazánkba érkező borászuk.

VinCE_Budapest_kóstolás (1)

Idén nem csak a poharak telnek meg

A szervezők további újítása, hogy vasárnap a neves borászok mellett végre a hazai séfek is reflektorfénybe kerülnek; a közönség előtt mérik majd össze tudásukat mind főételek, mind édességek terén. Aki pedig mozizós hangulatban folytatná az ismerkedést a gasztronómiával is, az mesterséf gourmet menüjével kísérve nézheti végig a szakácsok Oscarjaként ismert Bocus D’Or versenyről készült nagy sikerű dokumentumfilmet. A kiállítótérben sonkákat, kézműves sajtokat, levezetésként a Gerbeaud és a La Praliné édességeit ízlelhetik meg a látogatók.

http://vincebudapest.hu/

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.