Vér, kegyetlenség, orvvadászok…

Beköszönt az ősz. Egy újabb gyönyörű napra ébred az erdő. Minden nyugodt, a nap sugarai szégyenlősen be-bekukucskálnak a fák színes lombjai közé. Hirtelenjében az idilli nyugalmat vérfagyasztó, sejtelmes hangok szakítják félbe. Két dámszarvas menekül az életben maradásáért. A három orvvadász talpa alatt ropognak a gallyak. A csendes erdőben olykor szinte hallani a gondolatokat, a három kegyetlen vadász terve nem titok többé: addig hajszolják a vadakat amíg azok fenn nem akadnak a kerítésen, majd a vergődő állattal könnyűszerrel végezhetnek. Az egyik dámvad szerencsésen elmenekül, de a másikra a poklok pokla vár. Menekülése közben többször felsérti a kerítés, azonban abba nem gabalyodik bele. Minden csupa vér. A másfél órás hajszolás után az állat végkimerülésében összerogy a vadkerítés mellett. A szemében tükröződnek az események, támadói közelítenek felé, majd brutális kegyetlenséggel bozótvágó késekkel kezdik el vagdosni, nyakát többször is zsebkésekkel szúrják át. Lassan elvérzik. Az erdő ismét elcsendesül, de ez nem a megszokott nyugalom. Gyászol. A mai napon egy lélekkel vált kevesebbé, egy lélekkel, aki a brutalitás áldozatává vált. Íme a legfőbb bizonyíték az embertelenség létezésére.