Beíratnád gyereked egyházi oviba?

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 01. 12:39
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester beszédében elmondta, hogy elsősorban a növekvő gyermeklétszám tette indokolttá az óvoda épületének felújítását és bővítését. Az ökumenikus jelleget pedig a kerületben élő családok lelki, hitbéli igényéhez igazították.

Átadták az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodáját a főváros II. kerületében, a Völgy utcában kedden. A 300 személyes óvoda a katolikus, a református és az evangélikus felekezet felügyeletével működik.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester beszédében elmondta, hogy elsősorban a növekvő gyermeklétszám tette indokolttá az óvoda épületének felújítását és bővítését. Az ökumenikus jelleget pedig a kerületben élő családok lelki, hitbéli igényéhez igazították.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt hangsúlyozta, szerencsésen találkozott az önkormányzat és az ökumené, hiszen az egyik a lokalitást, a másik az univerzalitást képviseli.

kacsa_szappan_kepaleria

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kerületi lakosként az óvoda átadásán örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat úgy döntött, a korábban is óvodaként funkcionáló épületet átveszi, és továbbra is a gyerekek nevelését szolgáló intézményként működteti.

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója elmondta, hogy korábban az épület a Magyar Rádió óvodája volt, most pedig a II. kerületi önkormányzat bérli az épületet. Böröcz István hangsúlyozta, hogy az MTVA elkötelezett a gyermekek ügye iránt, ennek már számos bizonyítékát adta, és a kerülettel is szoros az MTVA kapcsolata.

A felújítás után a Völgy utcai óvodába 10 csoportban 300 gyermek jár majd. A júniusban kezdődött rekonstrukcióban elvégezték a lapos tető és a tetőteraszok hőszigetelését, mindenütt kicserélték az elavult padlóburkolatot, a belső üvegfelületeket biztonságossá tették. Felújították az óvoda kertjét, a tereplépcsőket és az alagsori foglalkoztató előtti játszóteraszt is.

Az önkormányzat saját költségvetéséből biztosította a felújítás összköltségét, 600 millió forintot. Az óvodában jelenleg öt csoportból egy protestáns, négy pedig katolikus.

Szintén kedden adták át a II. kerületi önkormányzat Labanc utcai óvodáját, száz hellyel. Ott négy foglalkoztató szobát, egy tornaszobát és egy ebédlőt alakítottak ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.