Te megkóstolnád a tirpák tarhonyát vagy a vadkanragut?

egészséges étkezés
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 27. 11:45
Kisgyörgy Tamás, a skanzen közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek, hogy a szakácsok, akik közül többen a történelmi Magyarország területéről, így Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is eljönnek főzni és sütni Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőre, a régi hagyományos népi ételek mellett kísérletező, újító fogásokat szintén készítenek. A jubiláló, tizedik gasztrorendezvény kiemelt vendége aszentendrei skanzen szakácscsapata lesz, amelynek tagjai tárkonyos-almás csirkelevest és kacsapörköltet főznek. A Budapest-közeli múzeumfalu emellett egy időszaki kiállítással is színesíti a rendezvényt, a nyírségi intézmény Jármi-portáján a századforduló környéki népi bútordarabokat mutatja be. A főző show-n az ország híres gasztronómiai fesztiváljain rendre kiválóan szereplő séfgárdák is részt vesznek, akik a többi között karcagi birkapörkölttel, kőlevessel és Velence-tavi halászlével lepik meg a különlegességekre vágyókat.

Eddig 36 szakácscsapat több mint 80 féle étellel nevezett a 10. Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű gasztronómiai show-ra, amelyet szeptember 14-én rendeznek meg a Sóstói Múzeumfaluban, ahol a tárkonyos-almás csirkelevestől a tirpák tarhonyán át a vadkanraguig megannyi ínyencség várja majd a látogatókat.

hozzavalok_kepgaleriaKisgyörgy Tamás, a skanzen közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek, hogy a szakácsok, akik közül többen a történelmi Magyarország területéről, így Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is eljönnek főzni és sütni Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőre, a régi hagyományos népi ételek mellett kísérletező, újító fogásokat szintén készítenek.
A jubiláló, tizedik gasztrorendezvény kiemelt vendége aszentendrei skanzen szakácscsapata lesz, amelynek tagjai tárkonyos-almás csirkelevest és kacsapörköltet főznek. A Budapest-közeli múzeumfalu emellett egy időszaki kiállítással is színesíti a rendezvényt, a nyírségi intézmény Jármi-portáján a századforduló környéki népi bútordarabokat mutatja be.
A főző show-n az ország híres gasztronómiai fesztiváljain rendre kiválóan szereplő séfgárdák is részt vesznek, akik a többi között karcagi birkapörkölttel, kőlevessel és Velence-tavi halászlével lepik meg a különlegességekre vágyókat.

Székelygulyás, bodzavirágos fánk, borscs, gyuvecs, vaktyúk szilvaszósszal, tárkonyos rózsaszirmokban úszó vadkanragu, sőt ördögpata is szerepel az előzetes menülistán.

Kisgyörgy Tamás kiemelte: a Kóstolja meg Magyarországot! rendezvényen készülő ételek mindegyike bekerül a szervező múzeumfalu 10. Receptfüzetébe, így otthon bárki elkészítheti majd azokat.

A Sóstói Múzeumfalu - tette hozzá - több szakácscsapattal képviselteti magát a show-n, asszonygárdája például tirpák tarhonyát készít, míg a férfiakból álló együttese slambucot és csülökpörköltet főz. És persze elkészítik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jellemző "nehéz ételét", az energiát adó káposztás bablevest, amelynek ezúttal a tirpák változata rotyog majd a gulyáságyúban.

Az ételeket kóstolójeggyel ízlelhetik meg az ínyencek, akik a belépőjegyükhöz is kapnak ajándékként egy-két menü tikettet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.