A nagyobb fesztiválok és rendezvények mellett kiemelten fontosak a munkahelyi véradások is ebben az időszakban.
Itt a nyár, a szabadságolások időszaka. Ilyenkor különösen fontos, hogy minél többen jelenjenek meg a véradásokon. A Magyar Vöröskereszt a hétköznapok mellett, a hétvégéken is várja a véradókat a nagyobb városi rendezvényeken és fesztiválokon is. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet emellett több hazai vállalatnál is véradó napokat szervez.
A munkahelyi véradásoknak több elkötelezett támogatója is van a hazai kis és nagyvállalatok körében. Közéjük tartozik egy hazai hitelfolyósító vállalat is. A vállalat immár két éve rendszeresen lehetőséget biztosít munkavállalóinak, hogy vért adjanak. 2012-ben a közel 1200 véradó nyújtotta a karját, hogy segíthessen a rászorulóknak, idén pedig immár 12 helyszínen több mint 400 önkéntes adott vért.
A pénzügyi vállalat a közvetlen segítség mellett a véradási kultúrát is igyekszik népszerűsíteni a munkatársai körében, hiszen sokan vannak, akik különböző okokból nem adhatnak vért, de ismerőseik és családtagjaik segíthetik a kezdeményezést.
A vállalat munkatársai legutóbb a véradással kapcsolatos ismereteiket tesztelhették és fejleszthették, illetve a kreativitásukat is kipróbálhatták egy versírópályázaton, ahol előre meghatározott szavakból kellett rímeket faragniuk a véradásról.
A lakóhelyhez legközelebbi véradásokról a www.veradas.hu oldalon tájékozódhatnak a segíteni vágyók. A véradáshoz szükséges a személyi igazolvány, lakcím -és TAJ-kártya is.
„Nyáron is szükség van Rád! Adj vért, adj esélyt!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.