Hasznos információk a véradásról.
Országszerte negyvenhat helyszínen és az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben várta a véradókat a Magyar Vöröskereszt kedden, a véradók napján. Fehér Balázs, a népszerű Carbonfools zenekar énekese elkísérte a WEBBeteg szerkesztőségét a Budai Regionális Vérellátó Központba:
"Minden jó ügy mellé szívesen állok, és a véradás különösen ilyen" - mondta a frontember, aki szerkesztőségünk budapesti munkatársait kísérte el a véradásra, közben pedig ki is kérdezte az asszisztenseket a folyamatról. Balázs már csak azért is különösen fontosnak tartja a véradást, mert mint megtudta, nagyon kevés a hozzá hasonló korú, fiatal véradó a szolgálatokon.
Bár a WEBBeteg a véradók napját választotta, ez nem jelenti azt, hogy az év többi napján ne lehetne vért adni. A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 430 ezer egység vérre van szükség, évente több mint félmillió önkéntes véradományára számítanak a gyógyulásra váró betegek. Nincs vérhiány, de fontos a folyamatos segítségnyújtás.
Véradási szabályok és tippek
Az ország betegeinek gyógyulását sok esetben különböző vérkészítmények segítik, melyek élő emberektől származnak: a véradóktól. Sok közkeletű tévedés és félreértés kering azonban a köztudatban ennek a menetéről, amelyet most tisztázunk.
A legfontosabb szabály, hogy véradó minden egészséges nagykorú, de 65 évesnél fiatalabb személy lehet (amennyiben súlya nagyobb, mint 50 kilogramm). Véradásra több formában lehet vállalkozni: vannak állandó helyszínek, ahol az év minden időszakában lehetőség van véradásra.
Egy év alatt egy személy csak meghatározott számú alkalommal lehet véradó: férfiak maximum ötször, nők legfeljebb háromszor adhatnak vért. A véradó egészségének védelme érdekében, a szervezet regenerációját elősegítendő, két véradás közt minimum 56 napnak kell eltelnie.
A véradás menete
Véradás előtt az alkalmasságot orvosi vizsgálattal állapítják meg. A vizsgálat során természetesen a véregyes jellemzőinek meghatározására is sor kerül, legfontosabb ezek közül a vér hemoglobintartalma. Olyan személyek esetében, akik első alkalommal adnak vért életük során, a vércsoport előzetes meghatározása is megtörténik.
Az orvosi vizsgálat egy tájékozódó jellegű fizikális vizsgálatból áll, mely során az orvos meghallgatja a szív- és tüdőhangokat, megtapintja a nyirokcsomókat, megvizsgálja a látható nyálkahártyákat (az esetleges vérszegénységről nyerhető így kiegészítő információ), és a vérnyomásmérés sem maradhat el.
Amennyiben a vizsgálatok során eltérések fedezhetők fel, a vizsgáló orvos mérlegeli, hogy a véradót átmenetileg vagy véglegesen kizárja-e a véradásból. A kizárás sokféle betegség, vagy kóros állapot miatt szükséges lehet, a vér alacsony hemoglobintartalmától kezdve a banális torokgyulladáson át a potenciálisan halálos veszélyt magában rejtő hepatitis fertőzésekig.
Véradásra célszerű étkezést követően érkezni. Ügyeljünk arra, hogy véradás előtt ne fogyasszunk zsíros, koleszterindús ételeket, mert a levett vér magas zsírsavtartalma előnytelen lehet a feldolgozás szempontjából. Fontos, hogy véradás előtt elegendő folyadékot fogyasszunk, az esetleges rosszullétek elkerülése érdekében. Mivel a véradás során viszonylag jelentős mennyiségű vér levételére kerül sor, a szervezetnek ez kisebb megterhelést jelent, amely ellen előzetes megfelelő kalória- és folyadékbevitellel védekezhet a véradó.
Mit vigyünk magunkkal, ha vért akarunk adni?
A véradás előtt a véradót fényképes igazolvány alapján azonosítják, és szükség van a TAJ kártya felmutatására is. A véradónak különböző papírokat kell kitöltenie, amelyek életmódjára vonatkoznak, illetve arra kérdeznek rá, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy a Magyar Vöröskereszt donornyilvántartásba vegye.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.