Csillogásra szomjazva: a sztárkomplexus nyomában

Vannak emberek, akik úgy érzik, kivételes bánásmódot érdemelnek, és nehezen viselik, ha nem ők állnak a figyelem középpontjában. A hétköznapokban ezt nevezzük sztárkomplexusnak, amely bár nem hivatalos pszichopatológiai kifejezés, magában foglalja azt a torzult lelki működésmódot, magatartást, ami a téves önértékelés –  gyakran a negatív önkép –, az elfojtott vágyak, illetve sokszor a nárcisztikus személyiségjegyek talaján alakul ki.

A kiváltságosság bűvöletében

– Az illető felsőbbrendűnek, híres személyiségnek érzi magát. Ezt tükrözik a megnyilvánulásai és a szociális kapcsolatrendszere is. Bizonyos mentális zavarokban – a bipoláris zavar mániás fázisában vagy skizofreniform zavarokban – előforduló tünet lehet a grandiozitás és a megalománia, amikor valaki a saját képességeit irreális, téveszmés szinten értékeli túl. Súlyos esetben konkrét celebritásnak, természetfeletti lénynek vagy ezek leszármazottainak, reinkarnációjának érzi magát. Bizonyos személyiségzavarok, leginkább a patológiás nárcizmus esetén szintén jellemző ez a beállítódás, vagyis a cezarománia – mondja dr. Belső Nóra pszichiáter szakorvos. Utóbbi fogalom egyébként nagyzási hóbortot, gátlástalan hatalomvágyat, valamint az ezzel való önkényes visszaélésre és parancsolgatásra irányuló hajlamot jelenti.

A sztárkomplexusban szenvedő egyének úgy gondolják, hogy másokhoz képest többek, ugyanakkor erre semmilyen valós kiváló tettel nem szolgáltak rá, nem tettek le semmit az asztalra – írja a Fanny magazin. 

– Csodálatot, kivételes bánásmódot várnak el, feljogosítva érzik magukat arra, hogy átlépjenek a többiek szükségletein, határain. Igen hamar felismerhetőek, mert senkire nincsenek tekintettel, irreális elvárásaik vannak, és sértődöttséget vagy dühöt vált ki belőlük az, ha nem kapják meg, amit akarnak, például odafigyelést vagy csodálatot – tette hozzá a szakértő

A probléma gyökerei

És bár azt gondolhatnánk, hogy csak az online térben jellemző ez a magatartás, valójában nem csak az internet térnyerésével jelent meg.

– Ez a jelenség mindig is létezett, hiszen az a pszichológiai gyökér, ami a lényegét jelenti, bármikor megvalósulhatott. Az ilyen egyénekre gyermekkorukban vagy egyáltalán nem figyeltek oda, és érzelmileg elhanyagolták, esetleg bántották, vagy túlzott figyelmet, irreális pozitív visszajelzéseket kapott. A nárcizmus is régóta ismert, nem a mai korban jelent meg. A közösségi média azonban lehetőséget ad az ilyen egyéneknek az önsztárolásra, a magamutogatásra. De arra is, hogy torzítsák a valóságot, és akár hamis illúziót keltsenek magukról. Tartalomkészítők, influenszerek gyakran esnek ebbe a szerepbe: átlagon felülinek, kiválasztottnak érezhetik magukat. Ráadásul ott vannak a számok – a lájkok, a követők, a rajongók –, amik mentén úgymond kontrollálni tudják, hogy van-e még teendő – folytatta a pszichiáter. Mindezek ellenére azonban a mai fiatalok valóban veszélyeztetettebbek ebből a szempontból.

– A modern nevelési hibák – a túlzott dicséretek, az állandó pozitív megerősítés, a traumatizáció elkerülése érdekében elfelejtett klasszikusabb szigorúság hiánya, a bizonytalan keretek – mind jó alapot jelenthetnek, csak úgy, mint a közösségi média, ahol gyors pozitív visszajelzésekre nyílik alkalom: kirakok egy posztot és már jönnek is a visszajelzések. De természetesen az alapszemélyiség, az öröklött tulajdonságok is fontosak – hangsúlyozta a szakértő.

A konfliktusok árnyékában

A zavar azonban nem keverendő össze az egészséges önbizalommal és énképpel. Az utóbbival élő egyén tisztában van az értékeivel, pozitív tulajdonságaival, de a gyengeségeivel és hibáival is. Tudatában van a saját korlátainak, lehetőségeinek, és elsősorban a saját elégedettsége a fő visszajelzés számára, nem pedig a külső megerősítés. A kellő önbizalom segít a kihívások és az új feladatok bevállalásában még akkor is, ha az eredmény kétesélyes.

– A komplexusos egyén szeret inkább a biztonságos terepen mozogni, és fél azokban a helyzetekben, amelyekben esetleg kudarc érheti. A stabil önértékelés gyakran irigységet vált ki azokból, akik ennek híján vannak, és érdekes módon gyakran éppen ez lesz az oka, hogy nagyképűnek tekintik a pozitív, erős önbizalmú embereket – árulta el a szakember, aki hozzátette, hogy az ilyen személyek természetesen környezetükre is kihatással vannak. A körülöttük élők egy idő után észreveszik, hogy valami nem stimmel.

– A barátok ghostolhatják, kiközösíthetik őket, de lehetnek valós csodálóik is. A családban sok konfliktus alakulhat ki miattuk, gyakoriak a szakítások, a válás, az illető pedig nem érti igazán, hogy mi történik. Egy színész, művész, énekes vagy tudós esetén beleférhet egy kis különcség, de egy átlag munkahelyen visszatetszést kelthet a hasonló viselkedés, és konfliktusokhoz vezet – mesélte a szakértő, majd hozzátette, hogy egy ilyen típusú zavart nem szabad úgymond kiszolgálni, hanem figyelmen kívül kell hagyni, de néha nem árthat a megfelelő stílusú szembesítés sem. Aki ugyanis ebben szenved, az általában nem érzékeli a problémát, hiszen nárcisztikus sérelmei vannak, amikért másokat hibáztat. A fő gondja a szenvedés lesz, de hiányzik az önreflexió és az önvizsgálat. Azt gondolja, hogy mindent mások okoznak, tehát velük van a baj. És, hogy mi ilyenkor a teendő?

– A felismerés az első lépés. Leginkább azoknak érdemes elgondolkodni, akiknek konfliktusosak, törékenyek az emberi kapcsolataik, gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor azt érzik, hogy mások nem értékelik kellően őket vagy csak azért fordítanak hátat nekik, mert irigyek. Életvezetési problémák, rendszeres kudarcélmények, illetve mentális zavar lehetősége esetén mindig érdemes szakemberhez fordulni – utóbbi esetben pszichiáter szakorvoshoz – tanácsolja dr. Belső Nóra.