A lehető legfejlettebb technikai eszközökkel "lesték meg" kutatók Nagy-Britanniában 450 csiga éjszakai életét: bevetettek ultraibolya festéket, fénykibocsátó diódákat (LED-eket), gyorsított felvételű kamerákat és mindezeknek köszönhetően megbizonyosodhattak arról, hogy a csigák valóban lassúak, de arról is, hogy szeretnek konvojban haladni.
Az Exeteri Egyetem "csigalesői" a felvételek alapján megállapították, hogy a csigák 0,001 kilométer per órás sebességgel haladnak, azaz óránként egy métert tesznek meg, naponta legfeljebb 25-öt. Konvojban haladásuk magyarázata az energiatakarékosság: ha ugyanis egymás nyáknyomán csúsznak, akkor könnyebben mozognak, mivel kisebb a súrlódás. A tudósok becslése szerint egy csiga energiakifejtésének akár a 30 százaléka is elmehet nyáktermelésre - adta hírül a The Daily Mirror című brit lap.
A csigavizsgálatot a kutatók elsősorban a kutyák érdekében végezték. A csigák ugyanis ebek számára végzetes parazitát hordozhatnak, az Angiostrongylus vasorum nevű tüdőférget. Ez csigák lenyelésével kerülhet a kutyák szervezetébe, azon belül a tüdejébe, csigák pedig gyakran telepednek meg éjjel a kertekben hagyott labdákon és az ebek más játékszerein, így könnyen előfordulhat, hogy lenyelik a csúszómászókat a kutyák.
"Többet tudva a csigák viselkedéséről, reméljük, a kutyák gazdái jobban elejét tudják venni, hogy kedvenceik csigát nyeljenek" - mondta Dave Hodgson, a kutatás vezetője.
Nagy-Britanniában az utóbbi években demográfiai robbanás mutatkozik a csiganépességben a csapadékosabb időjárás okán. Tavaly 50 százalékkal szaporodott az állomány - a kertészek bosszúságára. A csigák felkerültek immár a legveszélyesebb kerti kártevők tízes toplistájára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.