Árvíz - Veszélyben a közművek?

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 07. 15:44
A fővárosi önkormányzati, illetve az állami tulajdonú közműszolgáltatók is felkészültek a Duna magas vízállására, jelenleg az látszik, hogy a legrosszabb forgatókönyv bekövetkeztekor sincs veszélyben a szolgáltatás - mondta Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke pénteken a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatón.

Pesti Imre kormánymegbízott szerint jelen állás szerint nincs veszélyben a fővárosi közműszolgáltatás a Duna áradása miatt.

A fővárosi önkormányzati, illetve az állami tulajdonú közműszolgáltatók is felkészültek a Duna magas vízállására, jelenleg az látszik, hogy a legrosszabb forgatókönyv bekövetkeztekor sincs veszélyben a szolgáltatás - mondta Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke pénteken a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatón.

Pesti Imre kormánymegbízott azt is közölte, hogy a veszélyeztetett területen álló trafóházakat vagy megvédik, vagy lekapcsolják, de lehetőség van arra, hogy ezek a területek más úton áramhoz jussanak. Ha a hullámtérben szükség lesz kitelepítésre, ott csökkenteni fogják az áramszolgáltatást - tette hozzá.

arviz_szechenyi_ter
Fotók forrása: Földi Imre, MTI - Cízzel elöntött pesti alsó rakpart a Széchenyi István térnél

A fővárost ellátó ivóvízkutakat 9-9,1 méteres vízmagasságra tervezték - jelentette be, egyúttal hangsúlyozta, hogy folyamatosan ellenőrzik a védműveket és a vízminőséget. A pillanatnyi állapot szerint garantálni tudják a főváros lakosságának a kielégítő minőségű ivóvizet - mondta.

Pesti Imre kiemelte, a gázművek is megtették a szükséges intézkedéseket, az aknában található nyomásszabályozókat vagy leszerelték vagy megfelelő módon megvédik.

A hulladékszállítás folyamatosan zajlik, ahol pedig erre nincs lehetőség a lezárt utak miatt, ott az elmúlt napokban már mindent megtettek annak érdekében, hogy elvigyék a szemetet - közölte.

A csatornázási művek jelezte, hogy a csepeli szennyvíztisztító telep védfala tízméteres vízmagasságig óv, a működőképességet pedig kilenc méterig képesek fenntartani - mondta.

batthyany_ter_arvid_duna
Fotó forrása: Kallos Bea, MTI - Homokzsákokat viszneka le a fővárosi Batthyány téri aluljáróba (és "Ugráló kislány")

Megerősítette azt a korábbi információt, hogy a szombat reggeli üzemkezdettől a Batthyány téren nem áll majd meg a metró.

Egy kérdésre válaszolva közölte: felkészültek a kitelepítésekre, de egyelőre olyan jó állapotban vannak a védművek, hogy a pillanatnyi állás szerint erre valószínűleg nem lesz szükség. Hozzátette, az ártérben élők közül közel 250 embernek máshol kellett lakhelyet találnia, de senkit nem kellett erőszakkal a lakásának elhagyására kényszeríteni.

Budapesten délelőtt 11 órakor 795 centiméter volt a Duna vízszintje. A fővárosban hétfő hajnalban 885 centiméteren (plusz-mínusz 20 centiméter) tetőzhet a folyó. Az eddigi 860 centiméteres rekordot 2006-ban mérték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.