A zenei esemény ötlete a kelet-kínai metropolisz földalatti-hálózatát üzemeltető cégtől származik. A vállalat az év eleje óta szervezi az egy-két órás koncerteket a város központjában, három metróvonal találkozási pontjában, a Népek Terének megállójánál. A koncertek széles ízlésvilágot ölelnek fel: sok más közt jazz, népi és klasszikus dallamok, bambuszfurulya, zongora hangja is hallható a föld alatt hétvégenként.
A program év eleji kezdete óta már több mint húsz koncertet rendeztek, amelyeket a metrótársaság becslései szerint több millióan hallgattak. Az előadók úgynevezett "kulturális önkéntesek",vagyis professzionális művészek, akik honoráriumot nem kapnak. Jelentős számban adtak elő például a metróban a sanghaji szimfonikus zenekar tagjai, de Európából és az Egyesült Államokból is érkeztek zenészek. A rendezők széles körben ismert művészeket, hírességeket nem szándékoznak az előadók közé invitálni, a túlzott tömegek ugyanis komoly veszélyt jelenthetnek a föld alatti, zárt térben - mondta el az esemény egyik szervezője a helyszínen az MTI-nek.
A metró példáját követve a város más pontjain is rendeznek ingyenes koncerteket. A város legnagyobb botanikus kertje, a Csensan Botanikus Kert szintén heti rendszerességgel kínál komolyzenei élvezeteket, és május elejétől a Tengerészeti Múzeum is helyet ad koncerteknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.