150 millió szúnyogírtásra

állatok
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 27. 11:51
Az MSZP-s Pál Béla érdeklődött arról, hogy felkészült-e a kormány a szúnyoginvázióra, tekintettel arra, hogy a szakemberek előrejelzése alapján idén jóval több szúnyog várható, mint az elmúlt években, mert lényegesen nagyobb szabad vízfelületek vannak az országban - részben a belvízzel borított területek miatt -, mint tavaly vagy tavalyelőtt.

A kormány idén a tavalyi forrásokhoz képest kétszer annyit, 150 millió forintot különített el szúnyogirtásra a turisztikai célelőirányzatból - közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.

Az MSZP-s Pál Béla érdeklődött arról, hogy felkészült-e a kormány a szúnyoginvázióra, tekintettel arra, hogy a szakemberek előrejelzése alapján idén jóval több szúnyog várható, mint az elmúlt években, mert lényegesen nagyobb szabad vízfelületek vannak az országban - részben a belvízzel borított területek miatt -, mint tavaly vagy tavalyelőtt.

A fejlesztési miniszter a parlamenti honlapon hétfőn közzétett válaszában kifejtette: a kormány "előrelátó módon" az idén a tavalyinál kétszer nagyobb, összesen bruttó 150 millió forintos forrást csoportosított erre a célra a turisztikai célelőirányzatból, a szúnyogirtás támogatásának koordinációját pedig a Magyar Turizmus Zrt. végzi. Ebből az előirányzatból viszont kizárólag a turisztikailag frekventált terülteken lehet szúnyogot irtani.

szunyog3

Németh Lászlóné tájékoztatása szerint a társaság megkezdte a rendelkezésre álló forrás regionális elosztását és a partnerek kijelölését. A válasz szerint a legtöbbet, 50 millió forintot a Balatonnál költhetnek szúnyogirtásra, emellett a Budapest-Közép-Dunavidéken 20 millió forintot, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön 10-10 milliót, a Tisza-tónál 15 milliót, az Észak-Alföldön 13 milliót, Nyugat-Dunántúlon 15 milliót, a Közép-Dunántúlon 10 milliót, Dél-Dunántúlon pedig 7 millió forintot fordítanak majd erre a célra.

Az 50-50 százalékos társfinanszírozásban megvalósuló, utólagos kifizetéssel járó támogatási szerződéseket a Magyar Turizmus Zrt. a helyi önkormányzatokkal, önkormányzati társulásokkal és szövetségekkel köti meg.

Németh László válaszából az is kiderül, hogy katasztrófavédelmi szúnyoggyérítésre csak a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában, ár- és belvíz által sújtott területet érintően kerülhet sor, vagyis a vis major támogatás terhére csak ilyen helyzetben igényelhető erre a célra támogatás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.