Több, mint száz áldozat Szecsuanban

környezet
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 22. 11:34
A súlyos sérültek számát kétszáz körülire teszik. A térségben 140 ezer ember vált hajléktalanná, és vár arra, hogy elköltöztessék. A mentők szerint mind a halálos áldozatok, mind a sérültek számát illetően növekedésre kell számítani. A földrengés epicentruma a föld felszíne alatt mindössze 13 kilométerrel volt Lusan megyében. Késő délutánig több tucat 3-as erősség feletti utórengést is regisztráltak.

Legkevesebb 124 halottja és több mint 3000 sérültje van a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban szombat reggel bekövetkezett 7-es erősségű földrengésnek - jelentette a kínai központi televízió.

A súlyos sérültek számát kétszáz körülire teszik. A térségben 140 ezer ember vált hajléktalanná, és vár arra, hogy elköltöztessék. A mentők szerint mind a halálos áldozatok, mind a sérültek számát illetően növekedésre kell számítani.
A földrengés epicentruma a föld felszíne alatt mindössze 13 kilométerrel volt Lusan megyében. Késő délutánig több tucat 3-as erősség feletti utórengést is regisztráltak.

A mentési munkákban 7500 rendőr és katona, valamint tűzoltók és civilek vesznek részt. Orvosok, egészségügyi dolgozók kétezer feletti létszámban látják el a sérülteket. A televízióban sátorkórházak felállítását, esetenként újraélesztési kísérleteket mutattak.
Helyszíni jelentések szerint a legsúlyosabban érintett területen gond a vízellátás, nincs távközlési összeköttetés. Három járásban nincs se víz, se áram, összesen csaknem 280 távközlési bázisállomás vált használhatatlanná. Megkezdték a környező településekhez vezető elzárt utak felszabadítását.

Egy katonákat szállító teherautó a katasztrófa helyszínére igyekezve eddig ismeretlen okból egy folyóba zuhant, többen meghaltak. A mentők helyszínre jutását segítendő, a mikroblogokon az utak szabadon hagyására figyelmeztető üzenetek hívnak fel.
A helyszínre érkezett Li Ko-csiang miniszterelnök és részt vett a katasztrófa-elhárítási központ megbeszélésén. A kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy az első 24 óra rendkívül fontos az emberéletek megmentése szempontjából, ezért azt kérte, hogy a mentők erre a feladatra összpontosítsanak.

termeszet%252829%2529

A hírek több tucat embernek a romok alól történt kiszabadításáról számolnak be. A filmfelvételeken látható, hogy a régi építésű házak teljesen romba dőltek, az újabbak súlyosan megrongálódtak.
A legsúlyosabban érintett járások Longmen és Csingzsen. A 3000 lelkes Kucseng falu épületeinek 95 százaléka alkalmatlanná vált arra, hogy lakjanak bennük, az öreg házak a földdel váltak egyenlővé.

Az epicentrumtól mindössze 47 kilométerre lévő rezervátumból, ahol óriáspandák élnek, nem jelentettek sem személyi sérüléseket, sem pandákat ért kárt.
A huszadik század kezdete óta összesen 12, a Richter-skála szerinti 5-ös, vagy annál erősebb földmozgás jegyeztek fel a térségben. Köztük a legpusztítóbb a 2008. évi 8-as erősségű vencsuani volt 87 ezer halálos áldozattal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.