Miért ciripelnek a kabócák?

Miért ciripelnek a kabócák, ráadásul olyan fülsiketítően? A LiveScience tudományos hírportál szerint a zajkeltéssel távolról sem önmagukat szórakoztatják, az általuk csapott zenebonának nagyon is határozott célja van.

Az internetes magazin azért járt utána a jelenségnek, mert az Egyesült Államok keleti partvidékén hamarosan felbukkannak az időszaki kabócák (magicicada).

Ezek a különleges rovarok életük nagy részét a föld alatt töltik - jobbára fák gyökereiből lakmároznak -, hogy aztán tizenhárom vagy tizenhét év elteltével egyszer csak tömegestől megjelenjenek a felszínen párosodás céljából. Gyakorlatilag egy időben másznak ki a föld alól, méghozzá bizonyos térségekben és irtózatos mennyiségekben: egyes becslések szerint ezeken a helyeken számuk meghaladhatja az egymilliárdot is négyzetmérföldenként. Legföljebb öt-hat hétig élnek a felszínen.

Számuknál már csak a hangjuk nagyobb, a hártyás szárnyú és vaskos testű rovarok kórusa iszonytató zajra képes. "Döngicsélésük" nem egyszer elviselhetetlen a helybeliek számára, de a vadászó madarakat is elriasztja.
Pedig a hím kabócák csak azért ciripelnek, mert "fülig szerelmesek", és énekükkel kívánják felhívni magukra a nőstények figyelmét. Azok akár 1,6 kilométerről is meghallják a párosodásra ösztökélő szerenádot.

Hangadó készülékük a test oldalán, az első haslemezen kifejlődött finom, fehér színű, dobszerű hártyácskák sora. Egy szerelemittas hímekből álló kabócazenekar akár 100 decibeles hangerőt is tud produkálni - vagyis nagyobb zajt csap, mint egy legmagasabb teljesítményfokozatba kapcsolt fűnyíró. Érthető, ha a környéken lakók mindennek tartják a kéretlen szimfonikus koncertet, csak éppen romantikusnak nem

A rovarzsivaj azonban estefelé, naplemente után általában elcsitul, ami egyúttal jelzi azt is, hogy a zsákmányt leső madarak szintén nyugovóra tértek.
Az idén a keleti partvidék államain van a sor, hogy élvezzék az időszaki kabócák néhány hétig tartó nappali énekét. Két évvel ezelőtt a középnyugati államokban rajzottak a rovarok.