A fiatalok azt hihetik,mindent tudnak a szexről,anélkül, hogy megtapasztalták volna. Azinternet világaolyan kapukat nyit meg előttük, amire a szüleik ennyi idősen nem is gondoltak volna. Vajon elavulhat-e a szülői szó, ha a kamasz felvilágosítása a téma?
Az információ korszakában egyre kisebb az esély arra, hogy akamaszodó fiatalok valóban a szülőktől hallanak első kézből a szexről.Ennek ellenére fontos, hogy a szülők leüljenek és beszélgessenek a gyerekükkel a kényes témáról.
Egyrészt így megtudják, mi az, amiről már önállóan is gyűjtött információt, illetve hogyan értelmezte azokat, hiszen a szexről nem elég olvasni: amíg meg nem tapasztalták, addig rengeteg kérdés és furcsaság lengi körül a témát, amit a szülő segíthet megfejteni.
Önmegtartóztatás
A szülő akkor lenne a legboldogabb, ha a kamasz gyermeke egyáltalán nemkacsintgatna még a szex felé, a hormonok viszont beindultak, és még a tiltó szó sem segít eltántorítani a témától a tinit. Ráadásul ez a hozzáállás kevésbé vezet sikerre, hiszen a felnőtteket nem lehetetlen kijátszani.
Sokkal jobb, ha megérti a gyerek, hogy bármilyen gondja vagy kérdése támad, aszülők mindig segítenek.Persze nem árt hangsúlyozni a saját véleményünket, miszerint az elkapkodottszexnem sok jóhoz vezet!
Kiegyensúlyozott kapcsolat
Az érzelmi viharok, a feszült légkör és a folytonos nézeteltérés egyik fél dolgát sem könnyíti meg. A szülőnek be kell látnia, hogyazzal segít, ha elnéző.Bensőséges kapcsolatot kialakítva, megegyezhet a gyermekével, hogy elsőként vele beszéli meg, még mielőtt sor kerülne aszexre. Így ő is nyugodtabb lesz és a fiatal is tudja, hogy van kihez fordulnia.
Iránymutatás
Hagyjuk, hogy kérdezzen a tini! Meg kell találni azt a hangot, amivel a legkevésbé érzi kínosnak, hogy a saját szüleivel erről a témáról beszéljen. Könnyebb a gyereknek, ha csak egy felnőtt van jelen, így előbb feloldódik és megnyílik. Az őszinteség mellett fontos, hogy ne legyen tabutéma, a szülő pedig a saját válaszaival megpróbálhatja irányítani és az általa követett normákat átadni.
Időzítés
Minden szülő érezni fogja, ha a gyermekénekérdeklődési köre megváltozott.Ha előbb nem is, az első barát vagy barátnő megjelenésével valóban küszöbre kerül a téma. Persze az első néhány perc kellemetlen lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy a saját gyerekünkről van szó!Mi neveltük,így előbb, vagy utóbb, de meg fogjuk találni a közös hangot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.