Az idén 87 esztendős II. Erzsébet királynő péntek óta szenved a gasztroenteritisz tüneteitől, és az első hivatalos közlemények szerint a hétvégét első számú rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban töltötte volna pihenéssel. Orvosai azonban vasárnap úgy döntöttek, hogy indokolttá vált az idős uralkodó kórházi kezelése, bár a Buckingham-palota - a fő londoni királyi rezidencia - vasárnapi közleménye továbbra is mindössze "elővigyázatossági" intézkedésnek nevezte a királynő kórházba szállítását.
A palota szóvivője hangsúlyozta azt is, hogy a királynő nem mentőautóval, hanem "magángépjárművel" érkezett a kórházba. A brit királyi család tagjainak - köztük az uralkodónak is - vannak saját használatú autói, amelyeket gyakran maguk vezetnek, bár ilyen esetekben is általában biztonsági kísérettel közlekednek. A Buckingham-palota vasárnapi bejelentéséből pontosan nem derül ki, hogy II. Erzsébet királynőt ki szállította a kórházba.
A szóvivő ugyanakkor közölte, hogy az uralkodó a fertőzéses tünetektől eltekintve változatlanul jó egészségnek örvend, és jó hangulatban van. Hozzátette: a kórházi kezelés azért vált szükségessé, mert ott az orvosok jobban figyelemmel tudják kísérni a királynő állapotát.
A betegség miatt törölték vagy elhalasztották II. Erzsébet összes hivatalos programját a következő hétre, bár az uralkodó és férje, az idén 92 esztendős Fülöp edinburghi herceg kétnaposra tervezett római látogatása egyelőre függőben van. Az első híradások még arról szóltak, hogy a királyi pár jövő hétvégén esedékes olaszországi utazását is elhalasztották.
A BBC udvari forrásai szerint a királynő várhatóan két napig tartózkodik a VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházban, ahol a brit királyi család magas rangú tagjait betegségük esetén rendszerint kezelik. Itt feküdt Katalin hercegnő, a brit trón majdani várományosa, Vilmos herceg várandós felesége is december elején három napig hirtelen támadt heveny terhességi rosszullétei miatt.
A kórház egyik ápolónője nem sokkal később öngyilkos lett, miután egy ausztrál kereskedelmi rádióállomás telefonon jelentkező munkatársai - magukat II. Erzsébet királynőnek, illetve Károly walesi hercegnek, a brit trón első számú várományosának, Vilmos édesapjának kiadva - megtévesztették, és így bizalmas orvosi adatokhoz jutottak hozzá a hercegnő állapotáról.
A brit uralkodó idős kora ellenére kiváló egészségi állapotáról közismert; legutóbb éppen tíz éve szorult kórházi kezelésre egy kisebb térdműtét miatt. Férjét, Fülöp herceget ugyanakkor az utóbbi egy évben háromszor is kórházba kellett szállítani. A legnagyobb riadalmat 2011 karácsonyán okozta egy szívkoszorúér-elzáródás, amelyet katéteres beavatkozással és egy artériatágító betét beültetésével sikeresen megszüntettek. Tavaly nyáron azonban az agg herceget heveny húgyúti fertőzés miatt kétszer is kórházba szállították, bár e betegségből is gyorsan felépült.
A királynő mostani kórházi kezelése a BBC-nek vasárnap nyilatkozó szakértők véleménye szerint azért válhatott szükségessé, mert a valószínűleg norovírus okozta emésztőszervi fertőzés idős embereknél - csakúgy, mint kisgyermekek esetében - a kiszáradás fokozott veszélyével jár, és a folyadékpótlást gyakran könnyebb megoldani infúzióval.
Az 1926-ban született II. Erzsébet királynő tavaly ünnepelte gyémántjubileumát, vagyis trónra lépésének 60. évfordulóját. Robusztus egészségi állapotára és munkabírására jellemző, hogy a jubileumi évben 375 hivatalos eseményen jelent meg, így az év minden napjára átlagosan egynél több program jutott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.