Mindent a da-da-dadogásról

Iskolatáska
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 27. 10:00
A dadogásról az átlag embernek talán egyből az jut eszébe, hogy kavicsot kell tenni a nyelvünk alá ilyenkor, ahogy valami görög fickó, Demosztenész is tette! A dadogás meghatározásai ugyanazt a változatosságot mutatják, amit maga a jelenség is. A jellegzetes akadozó beszédnél mint a beszédritmus zavarainak esetében, a beszéd folyamata, összhangja, szerkezete, ritmusa esik szét. A dadogás a folyamatos beszéd zavara. Nem csak beszédprobléma, hátterében egy összetett tünetegyüttes található, amelynek csak a vezető tünete a beszéd görcsös szaggatottsága.

A dadogásról az átlag embernek talán egyből az jut eszébe, hogy kavicsot kell tenni a nyelvünk alá ilyenkor, ahogy valami görög fickó, Demosztenész is tette! A dadogás meghatározásai ugyanazt a változatosságot mutatják, amit maga a jelenség is. A jellegzetes akadozó beszédnél mint a beszédritmus zavarainak esetében, a beszéd folyamata, összhangja, szerkezete, ritmusa esik szét. A dadogás a folyamatos beszéd zavara. Nem csak beszédprobléma, hátterében egy összetett tünetegyüttes található, amelynek csak a vezető tünete a beszéd görcsös szaggatottsága.

Dadogóknál a beszédritmus zavarának legfőbb tünete a beszéd közben fellépő görcsös megakadás, amely a kezdő szótag, hang ismétlésétől a hangképzési képtelenségig terjedhet. A görcsök a súlyosságtól függően a légzésre, a hangadásra, az artikulációra és az egész vázizomzatra is kiterjedhetnek.

A dadogás kommunikációs zavar, amely már nem csak a verbális csatornát érinti, hanem hatása az egész személyiségszerkezetben érzékelhető. Terápiájukat logopédus szakember végzi, komplex orvosi, pszichológiai, logopédiai vizsgálatok eredményeire támaszkodva. Súlyos kihatású beszédzavar, mely az egyén életében és a későbbi életkorban is hatással van életpályájának alakulására.

Mitől dadog valaki?

A szakemberek általában abban egyetértenek, hogy a dadogás hátterében több okot is találhatunk, azt azonban még nem sikerült felismerni, hogy pontosan mi is okozza a dadogásokat. Ugyanaz a hatás az egyik embert dadogóvá teszi, a másikat nem. Ismerjük a hajlamosító tényezőket, de az okot, ami a dadogáshoz vezet egyelőre nem. Lehetnek testi okok, lelki okok, testi-lelki okok.

A dadogás kezdete általában köthető olyan eseményhez, amely a gyermek számára kellemetlen élményt jelentett: megijedt valamitől, tartósan elszakadt az édesanyjától, szüleitől, óvodakezdés, testvér születése, stb. Ezek a hatások csak akkor vezetnek dadogáshoz, ha a háttérben megvannak a dadogásra hajlamosító tényezők is.

dadada

Gyakran jellemző a dadogó gyerekekre a gyenge idegrendszeren alapuló érzékeny pszichikum, ezért okoz náluk az ijedtség, a félelem, a hosszabb ideig tartó szorongás, a tartós érzelmi-indulati feszültség dadogást. Ezek hatására ugyanis az idegrendszer egyensúlya megbomlik. A dadogás az egyik neurotikus tünet, ami jelentkezhet, ezért sokan a dadogást beszédneurózisként határozzák meg.

A dadogás hátterében hajlamosító tényezőként szerepelhetnek bizonyos testi, alkati, biokémiai sajátosságok, gyermekkori agysérülések, betegségek. Dadogásra hajlamosító tényező a veleszületett beszédgyengeség, és a beszédfejlődési rendellenesség is.

A túl gyors vagy túl lassú beszédfejlődés egyaránt káros lehet, s a dadogásra való hajlam öröklődhet. Egyértelmű veszély lehet az átállított balkezesség, ugyanis az átállítással tartós kellemetlen hatást váltunk ki, a gyermek nyugtalanná, tevékenységében bizonytalanná válik, mozgásának szabályozása, beszédmozgás-irányítása sérül. Az utánzásnak, mint kiváltó tényezőnek, csak kisgyermekkorban van szerepe a beszédgyenge vagy dadogásra hajlamos gyermekeknél.

Figyelmeztető jelek

Az első, ami egy dadogó beszédében feltűnik, hogy nem tudja elkezdeni mondanivalóját, vagy ismételgeti a kezdő hangokat, beszéde széttöredezett. A dadogás valóban legszembetűnőbb tünete a görcsös megakadás. A görcsök kiterjedhetnek a légzőizmokra, a hangképző-szervekre, sőt még az arcizmokra és az egész testre is.

Beszédükre a beszédfélelem is nagyon jellemző, amely az esetek többségében előbb vagy utóbb kialakul. A beszédfélelem a beszéd szempontjából oly fontos beszédkészenlét állapotát zavarja meg, amikor a beszédmozgások központilag szükséges felkészülése történik.

dadogás_2

Fontos tünet a helytelen beszédlégzés: a dadogók belélegzésére jellemző a felületes mellkasi légzés, amikor a tüdőnek csak a felső része telítődik levegővel, a gyakran kapkodva beszívott levegőt rosszul osztják be. Ezért van az, hogy a rossz levegővétel miatt meg kell állniuk a beszédben akkor is, amikor ezt a mondanivaló tartalma nem indokolja, máskor viszont nem tartanak szünetet akkor, amikor kellene, tehát beszédüket helytelenül tagolják.

További feltűnő tünet, hogy a beszéd ritmusa felbomlik, a beszédtempó felgyorsul. A megakadások között a beszédtempó felpörög. A magánhangzókat zártan és röviden, a mássalhangzókat keményen, hosszan ejtik. Beszédük gyakran monoton. A dadogás tünetei legtöbbször óvodás korban (a folyamatos beszéd kialakulásának ideje körül) jelennek meg. Gyakrabban fordul elő fiúknál, férfiaknál.

A kisgyermekekre jellemző, hogy többet és gyorsabban szeretnének mondani, mint ahogy ezt szókincsük és éretlen beszédmozgásuk megengedné, ezért gyakran ismétlik a szavakat, szótagokat: ezt még nem is dadogásnak, hanem „nem folyamatos beszéd”"-nek hívják, s ebben az esetben a szülővel kell a logopédusnak beszélnie és őt türelemre inteni, s így a megakadások megszűnhetnek.

Fontos tudni, hogy a dadogás nem rossz szokás! Minden esetben érdemes szakemberhez fordulni, sok esetben pszichológus és logopédus együttműködése szükséges a tünetek megszüntetéséhez! (Ha a dadogás rögzül, a gyermek kedélyében, jellemében, figyelmében is zavarok keletkeznek, ami idővel fokozódhat.).

Sokat segít a nyugalom, a harmónia, a gondolatok összerendezettsége, a stabil pontok kialakítása. Ismerünk olyan esetet, amikor súlyos dadogóból kiváló idegenvezető, vagy színész vált. Sőt, nem csak az Oscar-díjas film főhőse,VI. György, Winston Churchill is egész„ügyes” szónok volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.