Kovács Károly ismertette: tapasztalataik szerint az akár több ezer kilométert vezető, Nyugat-Európából az ünnepekre hazatérő sofőrök a közelgő határátlépés előtt már nem kívánnak megállni, pihenni, inkább kockáztatnak a hosszabb vezetési idővel, hogy minél hamarabb elérjék úti céljukat.
Ezzel azonban megnő a balesetveszély is: Hajdú-Bihar megyében az év eddig eltelt időszakában 789 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt, ebből 55 este 10 és reggel 4 óra között - ismertette a százados. Ebben az időszakban szombat és vasárnap éjjel is megállítják majd a közlekedőket és a szokásos ellenőrzés mellett koffeintartalmú itallal kínálják őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.