A házasságkötés és a gyermekek születése hagyományosan olyan esemény, amelyet életünk legboldogabb pillanatai közé sorolunk. Egy brit kutatás azonban arra mutat rá, korántsem a húszas, harmincas, negyvenes évek - amikor ezekre az eseményekre rendszerint sor kerül - a legboldogabbak egy ember életében.
A Juicy Drop Pop édességmárka megbízásából készült kutatás kétezer, 5 és 80 év közötti válaszadó bevonásával két szélsőbb életkorba tartozó személyeket jelöl meg legboldogabbnak: a 9 és a 68 éveseket.
A kutatás szerint a 68 éves válaszadók kétharmada, a 9 évesek 80 százaléka mondta, hogy jelenlegi életszakaszukban az a legfontosabb, hogy jókedvűen, jól érezzék magukat.
Velük szemben a húszas és negyvenes évek között járó felnőttek háromnegyede jelezte az olyan életkori feladatok mellett, mint a karrierépítés, hiteltörlesztés nem nagyon van ideje arra, hogy élvezze az életet.
A fenti adatokra tekintettel nem meglepő, hogy a gyerekek közel fele úgy véli, nagyszüleiktársasága sokkal szórakoztatóbb, mint bármely családtagé, beleértve anyjukat és apjukat is. A kutatást kommentáló pszichológus szerint az adatok azt is magyarázzák, miért látni olyan gyakran különösen szoros kötődést a nagyszülők és unokáik között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.