Talán meg lehet menteni a bálnákat, de legalább a hallásukat. A tudósok számára régóta ismert, hogy az ember által keltett víz alatti zajok megsüketíthetik a bálnákat és a többi tengeri emlősöket.

Az amerikai haditengerészet becslése szerint például az általa használt víz alatti megfigyelő berendezések - főleg a szonárok - évente több mint negyed millió tengerlakónak okoznak ideiglenes vagy tartós halláskárosodást.

Legújabban azonban a tudósok felfedezték, hogy a bálnák képesek csökkenteni hallásuk érzékenységét, és így megóvni fülüket a túl hangos zajoktól. Az emberek befogják a fülüket, ha túl erős a zaj: a kutatók számára még nem egészen világos, hogy a bálnák mit tesznek, de már találtak bizonyítékot arra, hogy védekeznek a zajártalom ellen.

"Olyasmi ez, mint amikor mi bedugjuk a fülünket egy lökhajtásos gép közeledésekor" - magyarázta a The New York Times című lapnak Paul E. Nachtigall, a Hawaii Egyetem tengerbiológusa, aki a felfedezést jegyző kutató csoportot vezette.

Hallásuk segítségével navigálnak

A veszély a tengervíz alapvető tulajdonságaiból következik. A fény több száz métert képes haladni benne, mielőtt elenyészne. A hang azonban több száz mérföldet is képes megtenni a tengerben.

Márpedig, ahogy a cégek és a kormányok fokozzák tenger alatti tevékenységüket, az óceánok évről évre zajosabbá válnak. A kutatók kimutatták, hogy mind gyakrabban fordul elő süketség, szövetkárosodás, tömeges partra sodródás és tájékozódási zavar azoknál a fajoknál, amelyek hallásuk segítségével navigálnak, keresnek élelmet és gondoskodnak kicsinyeikről.

balna

A veszély megítélése hosszú időn át a politika alakulásától függött. 2008-ben az amerikai legfelsőbb bíróság elé került a National Resource Defense Council nevű, a természeti erőforrások megóvásáért küzdő szervezet keresete, amelyet a haditengerészet ellen nyújtott be a zajártalom miatt. A taláros testület akkor úgy döntött, hogy a hadihajóknak joguk van a tengeralattjárók elleni küzdelmet szolgáló hanglokátorok tesztelésére. A környezetvédők szemében azonban már az is hallgatólagos siker volt, hogy az ország legmagasabb szintű joghatósága egyáltalán vizsgálta a tengeri emlősök helyzetét egy nemzetbiztonsági kérdést érintő vitában.

A legújabb fejlemény a Hawaii Egyetem oahúi kutatási központjához fűződik, amelynek tudósai azt tanulmányozták, hogyan hallanak a delfinek és a fogas bálnák. Ezek az emlősök hangokat bocsátanak ki, majd észlelik a visszhangot, és így tájékozódnak. A tudósok fogságban tartott bálnákra erősített érzékelőkkel elemezték a hallás folyamatában részt vevő agyhullámokat.

Lejjebb tekerte a fülét

A felfedezés több részletben bontakozott ki. A Paul E. Nachtigall vezette csapat először azt derítette ki, hogy ezek az állatok hozzá tudják igazítani hallásukat a saját maguk által kibocsátott erős visszhanglokációs hangokhoz. Ezután a tudósok arra voltak kíváncsiak, vajon képesek-e megvédeni fülüket az idegen robajoktól.

A csoport a Kina nevű kardszárnyú delfin - vagy más néven orka (helytelenül: gyilkos bálna) - magatartását próbálta alakítani: olyan feltételes reflexre kívánta ránevelni az állatot, amilyenhez hasonlót Ivan Pavlov orosz tudós fejlesztett ki a kutyáknál.

Először egy kellemes hangot játszottak le halkan, amely hamarosan hangos, kellemetlen zajba torkollott. Néhány ismétlés után már a kellemes hang is elég volt Kina számára ahhoz, hogy "lejjebb tekerje a fülét", vagyis mérsékelje annak érzékenységét.

A kutatók egy hongkongi akusztikai kongresszuson számoltak be felfedezésükről, amely feltevésük szerint lehetővé fogja tenni a tengeri emlősök megóvását a haditengerészeti szonároktól és más zajkeltő eszközöktől. A jövőben ki akarják terjeszteni a kutatást más fogságban tartott tengeri emlősökre, majd a szabad tengerben élő társaikra is. Nachtigall bízik abban, hogy az állatok képesek lesznek gyorsan kialakítani a helyes reagálást az előzetes figyelmeztető hangra.

Több mint egymillió tengeri emlős veszélyben

Az érintett fajok rendkívül érzékeny hallása azért alakult ki, hogy kompenzálja a rossz tengeri látásviszonyokat, és lehetővé tegye alkalmazkodásukat a tengervíz sajátosságaihoz. A hang ötször gyorsabban terjed a vízben, mint a levegőben, és jóval kevesebbet veszít az erejéből.

A bálnák és a delfinek feje akusztikai üregek és lencsék labirintusát rejti, ez nem csupán rendkívül jó hallást biztosít, de bonyolult hangképzést is. A púpos bálnák különleges énekét például csak a párkereső hímek tudják kibocsátani.

Az óceánkutatók szerint a tengeri emlősök hangkibocsátásának az utóbbi évtizedekben megfigyelt apadása az ember által létrehozott hangforrások zűrzavarával magyarázható. A mesterséges tengeri zaj miatt feltehetően rosszabbul is táplálkoznak, és főleg kevésbé táplálják kicsinyeiket.

A gond a jövőben csak súlyosbodni fog: az amerikai haditengerészet nemrégiben közzétett friss becslései szerint a haderőnem tervezett bővítésével járó nagyobb aktivitás több mint egymillió tengeri emlősnek okozhat hangártalmat.

Nachtigall szerint a tudósok most azt próbálják megállapítani, vajon a Kina esetében kimutatott hallásvédelem fokozható-e. Először a palackorrú delfineket és a beluga bálnákat fogják vizsgálni, csak ezután kerülnek sorra a szabadon élő populációk. Nem kis gondot jelent viszont a finanszírozás: a tengeri emlősök kutatásának szövetségi támogatása kifejezetten zsugorodott az utóbbi években.

A magas költségek azzal magyarázhatók, hogy a fogságban élő egyedek gondozása alapos odafigyelést igényel. A kutatás vezetője szerint azonban a befektetés így is megtérül, mivel a tudósok mind jobban megértik a bálnák és a hangok rejtélyes kapcsolatát.

Veszélyben a bálnák hallása