"A hiénákról az terjedt el, hogy ostoba dögevők, valójában azonban újításra képesek és technikai problémák megoldására" - idézte Sarah Benson-Amramot, a St Andrews Egyetem tudósát a The Daily Telegraph című brit lap.
"A foltos hiénák ráadásul meglehetősen ügyesen oldanak meg közösségi problémákat és a gondolkodásnak olyan jeleit mutatják, mint néhány főemlős" - tette hozzá.
Amram egyebek közt húst tartalmazó doboz felnyittatással tesztelte hiénák értelmi szintjét. Néhány állat csak pár módon próbálkozott a doboz kinyitásával, ám akadtak, amelyek sokféleképpen kísérleteztek: harapással, felborítással, "aláaknázással". Utóbbiak árkot ástak a doboz alá, és megpróbáltak onnan beléhatolni.
Azok a hiénák, amelyeknek egyszer sikerült a dobozt kinyitniuk, képesek voltak az ismétlésre, és már gyorsabban végeztek a feladattal, azaz tanultak az előzményekből.
Ilyen szellemi fürgeséget korábban a tudományos világ csak az embernek és pár főemlősnek tulajdonított, idővel azonban "előléptette" a varjakat, galambokat, polipokat, kutyákat és még a birkákat is.
A teszteléskor megmutatkozott, hogy a dobozt kinyitni képtelen hiénák sem teljesen "hülyék". Egyikük letáborozott a doboz ajtaja mellé és megvárta, hogy egy társa sikerrel járjon, majd villámgyorsan megelőzte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.