Jobb egyedül, mint párban! - 2. rész

Lélekbúvár
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 14. 12:24
Az egyszemélyes háztartások hátrányai

Az egyedülállók száma világszerte emelkedik

Az egyszemélyes háztartások hátrányai

Megvannak a hátrányai is annak, hogy nő a magányosok száma. Az egyszemélyes háztartások növelik a háztartási kiadásokat és nagyobb az egy főre jutó szén-dioxid-szennyezést okoznak, mint a többtagúak. Az egyedül élőknek kevesebb gyerekük van, és ez egy személyre vetítve növeli azt a terhet, amely az idősek eltartása miatt a fiatalokra jut.

És végül az egyedülállóksebezhetőbbek, és ezért potenciálisan költségesebbek is a társadalom számára, mint azok, akiknek van partnerük: számos tanulmány igazolta a stabil társas kapcsolat pszichológiai és egészségügyi előnyeit.

Lehetséges azonban, hogy ezek az aggodalmak túlzottak. A "magányos" kifejezés minden házasságon kívül élőt egy kosárba rak, megnehezítve a különbségtételt az igazi magányosok és azok között, akik házasságon kívül párkapcsolatban, netán a barátaikkal vagy a családjukkal élnek.

Még az egyedül élők sem feltétlenül magányosak. "Egyedül élni, egyedül lenni és magányosnak éreznie magát az embernek három különböző szociális körülmény" - mondta Eric Klinenberg, a New York-i Egyetem szociológusa, egy magányosokról szóló nemrég megjelent könyv szerzője.

Klinenberg szerint szó sincs arról, hogy az egyedül élők magányosak lennének. Sokkal valószínűbb, hogy a barátaikkal és szomszédjaikkal töltik az idejüket, és társadalmi szerveződésekben vállalnak önkéntes munkát. Ez megmagyarázza, hogy miért élnek olyan sokan egyedül azokon a helyeken, ahol számos ilyen hálózat van. Például Skandinávia városaiban, ahol az erős szociális biztonsági háló felszabadítja az embereket, lehetővé teszi, hogy saját céljaikat kövessék. Az Euromonitor előrejelzése szerint 2020-ra a svéd háztartásoknak csaknem a fele egyszemélyes lesz.

szerelem_640

A politikai döntéshozók korábban hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni az egyedül élőket, és az ő hibájukból alakult ki az, amit Bella DePaulo, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem társadalompszichológusa "singlism"-nek, vagyis az egyedüllét betegségének nevez.

Az adókönnyítéstől a nyaralásokig a házaspárokéspárkapcsolatbanélők számos olyan előnnyel rendelkeznek, amilyennel az egyedül élők nem.

Kormányzati erőfeszítések a házasodási kedv elősegítésére

Néhány kormány most megpróbálja útját állni a hullámnak. Az emírségek házassági alapja például 16 millió dollárt költött az idén ajándékokra, amelyekkel a boldogító igen kimondására igyekezett ösztönözni a párokat. Csoportos esküvőket is rendezett és rendszeresen kiad egy tájékoztató brosúrát "A szenvedély újságja" címmel.

Az Egyesült Államokban az Obama-kormányzat tovább finanszírozza az Egészséges Házasság Kezdeményezés nevű programot, amelyet George W. Bush indított el, és amely évi 150 millió dolláros költséggel arra biztatja a nem házas szülőket, hogy kössék össze hivatalosan is az életüket.

szex23

Lehetséges, hogy ezek az erőfeszítések hatástalanok maradnak, sőt az is, hogy visszaütnek, és ellentétes hatást érnek el. A házasság elősegítésével kapcsolatos friss amerikai vizsgálatok azt mutatják, hogy ez a tevékenység hatástalan, ha nem fehér vagy szegény családokat vesz célba, amelyek számára a pénzügyi biztonság fontosabb, mint az intim kapcsolat fejlesztése.

Szélesebb értelemben a házasságot ma bizonytalanabbá tevő dolgok egy része - a házasság önkéntessége és a nők fokozottabb elvárásai a partnerrel szemben - azt is megmagyarázza, hogy ha működnek, miért tisztességesebbek és intimebbek ma a házasságok, mint korábban - mutatott rá Stephanie Coontz, a Házasság: egy történet (Marriage: A History) című könyv szerzője.

A kormányok tehát nyugodtan abbahagyhatják a pánikolást. Ha Cupido kezét megkötik, a nyila nagy valószínűséggel mellé talál. A korai császárkori Rómában, amikor Augustus császár adót vetett ki a cölibátusra, hogy ezzel ösztönözzön házasságra, szembe kellett néznie a kiskorúakkal történő eljegyzés valódi hullámával, szenátorai nyílt lázadásával és azzal, hogy a polgárok házasodási kedve még tovább csökkent.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.