Érzelmi manipuláció, más néven érzelmi zsarolás
A manipuláció egyik gyakori formája, amikor valaki bűntudatot kelt a másikban, azzal a céllal, hogy az illető úgy cselekedjen, ahogy a manipuláló személy szeretné.
Általában a befogadó nincs tudatában annak, hogy éppen zsarolják, csak azt érzi, hogy kellemetlenül érzi magát. Továbbá elhiszi, hogy a másik érzéseiért kizárólag ő a felelős.
A bűntudat feloldásának vágya miatt enged a nyomásnak, és megteszi mindazt, amit a másik vár tőle, még akkor is, ha közben érzi, magától mást tenne. Például ha valaki azzal zsarolja a másikat, hogy ha elhagyja, ő bele fog halni, nem fogja kibírni.
Lehet, hogy ő így érzi, de akkor ezt a problémát neki kell megoldani, neki kell segítséget kérni.
Védekezésképpen próbáljunk meg arra gondolni, hogy nem vagyunk felelősek a másik érzéseiért, még akkor sem, ha ő ezt állítja.
Érzelmi manipulációnak nevezzük azt is, ha valaki a másik önértékelésére, önérzetére apellál.
Vagyis az elején leértékeli a másikat - aki valóban értéktelenebbnek is érzi ezáltal magát - majd azt ígéri, általa , vagy a megfelelő viselkedés által megnő ismét a másik önértékelése. Például gyakori kamaszoknál, hogy úgy veszik rá egymást egy adott deviáns viselkedésre, hogy azt mondják: Úgyse mered megtenni!
Nem arról van szó ilyenkor, hogy nem meri, hanem sokkal inkább arról, hogy nem akarja. Ugyanis tudja a következményeket. Mégis megteszi, mert úgy érzi, ha nem, a többiek leértékelik.
Védekezés: ismerjük fel, hogy sem a leértékelés, sem a felértékelés nem valódi.
Másrészről bármit is teszünk, a felelősség a miénk lesz, nem mondhatjuk, hogy a másik kényszeríttet bele.
Dicséret, amit hízelgésnek hívunk
Bizonyos értelemben a túlzott dicsérete a másiknak is a manipulációkhoz sorolható, de csak abban az esetben, ha a dicséretnek ismét rejtett célja is van. Ezt nevezzük hízelgésnek.
Például az ismert mesében a róka addig dicséri a hollót, hogy milyen szép hangja van, amíg az ki nem nyitja a csőrét. Ekkor kiesik a sajt a szájából, és a róka megszerzi a zsákmányt.
A hiú embereket lehet ezen a módon manipulálni. Aki tisztában van a saját értékeivel, az védett lesz az ilyen típusú manipulációktól.
A legbiztosabb módja annak, hogy védve legyünk bármilyen manipulációval szemben, ha kellő önismerettel rendelkezünk. Aki tisztában van a saját értékeivel, a saját vágyaival és céljaival, azt nagyon nehezen lehet befolyásolni.
Sose felejtsük el, bármit teszünk, a felelősség a miénk lesz!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.