Az édesítőszerek szakmai megítélése pozitív
A kutatásban résztvevő orvosok fele rendszeresen, hetente több alkalommal, és viszonylag sok betegének javasoljaédesítőszerekalkalmazását. Természetesen a diabetológusok esetében az ajánlási gyakoriság lényegesen magasabb, de a háziorvosok és a belgyógyászok terápiás gyakorlata sem marad el jelentősen az átlagtól.
A válaszadók által kezelt betegek közel 30 százaléka alkalmaz jelenleg valamilyen édesítőszert, de a szakemberek vélekedése alapján a páciensek további közel 25 százalékánál is indokolt lenne használatuk. Nem meglepő tehát, hogy az ajánlások átlagosan 80 százalékában már meglévő betegség miatt javasolják a cukorpótlók alkalmazását, míg a prevenciós célú ajánlás aránya átlagosan 20 százalék körül mozog.
Összességében mind a háziorvosok, mind a szakorvosok véleménye pozitív az édesítőszerek megítélését illetően: minden második megkérdezett szakmai szempontból hasznosnak, további 46 százalékuk többé-kevésbé hasznosnak tartja a cukorpótlók alkalmazását. A szakemberek tapasztalatai alapján egyébként a betegek jellemzően pozitívan fogadják ezen készítmények ajánlását, az orvosok háromnegyede szerint a páciensek adott esetben nyitottak erre.
A megkérdezett doktorok döntő többsége véli úgy, hogy az édesítőszerek jelentősen javítják acukorbetegek és fogyókúrázókéletminőségét, mértékletes fogyasztásuk nem káros a szervezetre illetve azok hatékonyan segíthetnek a testtömeg karbantartásában. Talán az előzőekből adódik, hogy a szakemberek közel 80 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy az édesítőszerek bizonyos értelemben a terápiás gyakorlat részét jelentik.
Az orvosok több mint 60 százaléka van egyébként azon a véleményen, hogy a cukorpótlók alkalmazása egyben az egészségtudatosság jele.
Magas fokú érdeklődéses tájékozottság az orvosok részéről
10-ből 7 szakember aktívabban érdeklődik az édesítőszerekkel kapcsolatban, további 3-an pedig proaktívan ugyan nem keresik, de szívesen meghallgatják az információkat.
Nem meglepő az sem, hogy az orvosok körében - ellentétben például a lakossággal - magas a konkrét cukorpótló szerek ismertsége. Ebben a tekintetben a spontán módon leggyakrabban említettek között a szacharin (42%), az aszpartám (28%), a ciklamát (22%) és a nyírfacukor (17%) szerepel.
Az édesítőszerek legfőbb előnyeként az orvosok a testtömeg karbantartó hatást hangsúlyozták (pl. kalóriaszegény (44%), szénhidrátbevitel csökkentése (24%), testsúlysemlegesség (17%)), emellett kiemelték azok pozitív szerepét a cukorbetegség étrendi kezelésében, illetve a válaszok jelentős része a cukorpótlók egészségre gyakorolt jótékony hatáshoz kapcsolódott (pl. nem emeli a vércukorszintet (34%), cukorbetegeknek előnyös (18%)).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.