Évtizedekig a Mikroszkóp Színpad szerkesztő-dramaturgja volt, valamint írt egy szakácskönyvet Férj fakanállal, címmel. Találkozásunk nem zavartalan, ugyanis a Rádió Márványtermében éppen gyülekeznek a kollegák, a Karinthy-gyűrű átadási ünnepségére.
Azt mondd el gyorsan, ami nem gond, hisz úgyis hadarsz, hogy mit teszel a fizikai erőd megtartásáért?
Rengeteget! Nemrég egy új vallásba csaptam bele, a paleo-diétába. Ami azt jelenti, hogy nem eszem kenyeret, rizst, krumplit, hüvelyeseket és tejet. Persze a cukrot is kihagyom. Húsból és zöldségből áll az életem. Azóta a cukrom, a vérnyomásom lement, fogytam 12 kilót, nem kell gyógyszereket szednem ezekre, ráadásul egész nap ehetek.
Semmi futás? Még a csajok után sem?
Már nincs miért futnom! Megjegyzem, ha még sportolnék is, akkor túlzottan kicsattannék az egészségtől!
Tételezzük fel, hogy a paleo diéta ellenére ágynak esel. Hova szaladsz, mihez kapsz?
Attól függ, hol esik ágyba az ember! Az akupunktúrától kezdve mindenben hiszek és semmiben. A betegségek nagy része fejben dől el.
Akkor szomatikus, vagy köznyelven lelki problémáid nincsenek is?
Vannak kisebb lelki problémáim, néhaszorongok. Ez betegségeket okoz társadalmi méretekben is.
Ha nyár?
Nagyobb nyaralás idén nem lesz. Úgy látjuk, az országnak szüksége van minden pénzünkre, úgy-hogy nem költjük el odakint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.