Sánta László, a Budapesti Operettszínház tagja. A folyamatos próbák és fellépések között kíváncsiak voltunk Laci kulisszatitkaira is.

Nagyváradon születtél, és már gyermekkorodban része volt az életednek az utazás, a fellépések miatt. Mikor költöztél Békéscsabára?

„Kilenc éves voltam, amikor Magyarországra költöztünk, édesapám és én. Anyukám, és az öcsém még egy darabig a szülővárosomban maradtak, hogy eladják minden ingóságunkat és utánunk jöjjenek. Eközben Romániában megváltozott a politikai helyzet és emiatt fél évig nem tudtak csatlakozni hozzánk. A nélkülük töltött hat hónap nagyon nagy törés volt számomra. Békéscsabán egy ideig rokonoknál, majd albérletben laktunk, és idővel vettünk magunknak egy saját lakást.”

Az iskola és a munka Budapestre szólított. Hány éves voltál, amikor elköltöztél hazulról?

„Tizennyolc éves koromban felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetemre, és ekkor költöztem Budapestre. Egy évvel később eltanácsoltak az egyetemről, és visszamentem Békéscsabára, de a pályát nem adtam fel. Az ottani Jókai Színház Színitanházában folytattam tovább tanulmányaimat, és miután huszonkét éves koromban ott végeztem, elkezdtem ingázni Békéscsaba és Budapest között. Szerepet kaptam a Vámpírok bálja című darabban. Később a Budapesti Operettszínházban, majd a Madách Színházban is. És meg kell mondjam, engem sem került el a mindent elsöprő szerelem. Összeköltöztem az akkori párommal és azóta Budapesten élek.”

Jelenleg egy albérletben élsz. Milyen a lakásod? Mesélj róla egy kicsit.

„Ez egy harminckét négyzetméteres, tipikus belvárosi lakás. Van benne egy galéria, ami hálószobaként üzemel. Megpróbáltam az egész lakást a saját ízlésem szerint kialakítani. Van például egy szekrényem, ami egyébként semmiben sem különbözne az összes többi olyan szekrénytől, ami lejött a gyártósorról, de én egy kicsit megbolondítottam egy vidám mintájú tapétával. Így sokkal inkább a magaménak érzem. Hiszek abban, hogy minden lakásban kell lennie egy olyan pontnak, amit én oltárnak nevezek. Ahol olyan tárgyak vannak, amik folyamatosan ontják magukból a nyugalmat. Ez lehet egy kis sarok is, de a lényeg, hogy ha feszült vagy, akkor ott mindig nyugalomra lelsz.”

A te „nyugi sarkodban” milyen tárgyak vannak?

„Egy komód, amin van egy asztali Zen kert, meg két füstölő. Valamint egy Buddha és egy Krisna szobor és egy Jézust ábrázoló kép is. Tudom ez így elég furán hangzik, de én hiszek abban, hogy minden vallásnak ugyanaz a gyökere.”

Egyébként otthonülős típus vagy? Mit szoktál csinálni, amikor éppen nincs semmi dolgod?

„Az utóbbi időben már elmondhatom, hogy tudok egyedül lenni, de soha nem érzem magam magányosnak. Vannak napok, amikor nagyon élvezem azt, hogy lazíthatok és megnézek pár részt a kedvenc sorozatomból. Szóval igen, az otthon melegében nagyon jól érzem magam, és nem érzek késztetést arra, hogy programot csináljak magamnak. Egyik rendszeres elfoglaltságom az éneklés. Állandóan énekelek. Otthon is. A szomszédok jól tolerálják, annak ellenére, hogy nem lehet könnyű azt hallgatni, ahogy három órán keresztül ugyanazt a két sort dalolom. Néha ilyen is van.”

Sánta Laci, egy messziről jött fiú