Peter és Michelle Rogers Doverben kelt egybe január 7-én önkormányzati szervezés révén. Amikor a nagy napon a jól előre megbeszélt időpontban megérkeztek a házasságkötő teremhez, közölték velük, hogy az még nincs kész, várjanak. Vártak hát türelemmel, hogy azután fél órával később megtudják, hogy még az anyakönyvvezető sem érkezett meg, mert a kutyáját sétáltatja.
Két óra csúszással azután elkezdődött végre a szertartás, de összekeverték a szervezők a zenét másokéval, így a pár olyat kapott, amilyet egyáltalán nem kért. Mindezek tetejébe az anyakönyvvezető eltévesztette a menyasszony nevét, és mire mindennel megvoltak, úgy besötétedett, hogy már nem lehetett fényképeket készíteni, így a hivatal fotósa egyet se csinált.
A 41 éves férj a The Daily Telegraph című brit lapnak elmondta, hogy amikor megérkezett, valósággal kizavarták a házasságkötő teremből, és senki se mondott nekik semmit a késlekedés magyarázataként. A férfi fél óra múlva unta el a dolgot, és kezdett érdeklődni az anyakönyvvezető után. Azt hitte, rosszul hall, amikor közölték vele, hogy a kutyáját sétáltatja. És ezek után még másfél órán át őgyeleghetett a pár a helyi tanács háza táján.
Rogersék 4500 fontot - bő másfél millió forintot - fizettek az egész ceremóniáért, az összegben a menyasszonyi ruha, illetve a koszorúslányok és az uszály vivő fiúcskák öltözékének bérlése is benne volt.
"Mindezt a pompát azonban tönkre tette, hogy semmi sem úgy történt, ahogy kellett volna" - mondta a férj.
Az önkormányzat kommunikációs zavarral magyarázta baklövései sorozatát, és sajnálatát fejezte ki a párnak. Hogy hajlandó-e önszántából kártérítésre, nem lehet tudni.
Ne idegeskedjünk, inkább élvezzük az esküvőnket!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.