A túlsúlyos biztos mellrákot kap?

rák
PUBLIKÁLÁS: 2011. október 27. 16:29
A kutatásba 524 mellrákkal diagnosztizált nőt vontak be, és a kutatók úgy találták, hogy azok a hölgyek, akik nagyon korán kezdtek el menstruálni - 9-10 éves koruk körül -, fiatalabb korukban szembesültek a betegséggel.

Kutatók bebizonyították, hogy a túlsúly elősegíti a mellrák kialakulását a korábbi életévekben. Dr. Borbényi Erika onkológus és Dr. Tóth Tamás obezitológus segített megérteni a kutatás eredményét.

A kutatásba 524 mellrákkal diagnosztizált nőt vontak be, és a kutatók úgy találták, hogy azok a hölgyek, akik nagyon korán kezdtek el menstruálni - 9-10 éves koruk körül -, fiatalabb korukban szembesültek a betegséggel.

Éppen ezért érzik egyre erősebben fenyegetve magukat az elhízottak, akikben komoly betegségtudat jelentkezhet, amelyet csak tetéznek a megjelenésük miatt bekövetkező lelki sérülések. Sokan éppen az alacsony önértékelés, a szégyen és a lelkiismeret-furdalás miatt fordulnak újra az evéshez.

Dr. Tóth Tamás obezitológus szerint az egy ismert tény, hogy a túlsúlyosok nagyobb kockázatnak vannak kitéve a mellrák tekintetében. A túlsúlyt egyébként nem kilógrammokban mérik a szakemberek, hanem testtömegindexben. A 25-ös érték felettieket nevezzük túlsúlyosoknak.

A mellrák nem korhoz kötött, jelentkezhet bármilyen fiatal lánynál. „A korhoz kötöttség az a halmozódásból adódik. Nem véletlen, hogy 40-65 éves kor között vannak a szűrővizsgálatok.” - magyarázta Dr Borbényi Erika onkológus. Borbényi doktornőnek eddig a legfiatalabb betege 21 éves volt.

Megint azok a fránya hormonok!

A korábban menstruáló lányok esetében is gyakoribb a mellrák előfordulása. Tóth doktor szerint nem kell semmilyen csodát gyanítani, egyszerűen valamilyen hormonális összefüggésről van szó. „A szervezetben a legnagyobb hormontermelő szerv az a zsír, nem a pajzsmirigy, nem a mellékvese.” - magyarázza Tóth doktor - „Amikor ennek a tömege megváltozik, illetve hormonális eltérés van a szervezetben, gyaníthatunk valamilyen elváltozást.” A magas inzulinszint is „táplálja” a betegséget, daganatoka, márpedig a túlsúlyosok általában cukorbetegek.

Ez utóbbi pedig különösen jellemző lehet az elhízott betegekre. A személyre szabott diéta és mozgás azonban segíti az optimális inzulinszint elérését, ami az androgén tüneteket javulását és az esetleges meddőség kezelését egyaránt elősegíti, és csökkenti a metabolikus szindróma, a cukorbetegség és a mellrák kockázatát.

A jelentős túlsúllyal rendelkező nőknek mindenképpen ajánlott egy felügyelet mellett zajló életmódváltás. Nem csak a jojó-effektus elkerülése miatt nem érdemes belevágni egy kontrollálatlan diétába, de túlterhelés és a hormonszint-ingadozás is csak szakértő felügyelettel kerülhető el.

Nem mindegy mit adunk le

Borbényi doktornő megemlítette az úgynevezett kumulatív összdózist. Ez azt jelenti, hogy a női hormon mennyisége egy adott személynek, egy adott életkorra vonatkozóan változik. Ha valakinek korábban indult el a ciklusa, korábban indult be a hormonváltozás.

A fogyás ugyan megoldás, de nem minden áron. Egy nőnek 60-70 egy férfinek 90 dekát tanácsos fogynia hetente. Az ennél gyorsabb fogyást megsínyli a szervezet. Az is nagyon fontos, hogy a zsírból kell fogyni, mert gyakran előfordul, hogy a túlzott fogókúrák hatására az izomból fogyunk és ez is káros.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.