Miért akar egyedül lenni a gyerek?

Benézünk a gyerek szobájába: ül, olvas, tévézik, órák óta ki sem jött onnan. Vajon miért van inkább egyedül, mint bárki mással?

A szülőnek nemcsak azért furcsa, hogy kamasz gyermeke már nem szívesen tölti vele az idejét, mert ez egy-két éve még nem így volt. Az aggodalmat inkább az válthatja ki, ha a barátokkal sem igen találkozik. Ül otthon, leginkább a tévé vagy a számítógép előtt, és - úgy tűnik - tökéletesen jól megvan egyedül. Miért van ez? És mit tehetünk ellene? Kell egyáltalán tenni valamit?

A kamasztalán maga sem érti, miért ilyen - hiszen a társai szíves-örömest bolondoznak együtt. Belegondol ugyan, hogy vajon őt miért nem vonzzák a társasági események, de elhessegeti a gondolatot. Úgy érzi, neki jobb otthon, egyedül ülni a tévé előtt, számítógépezni vagy aludni. Jobban élvezi ezt, mint hogy a barátokkal, vagy családtagjaival beszélgessen, csináljon közös programokat.

Sok esetben a frusztráció az oka. A kamasz, akinek még nincs kialakult személyisége és sokszor nem tudja, hogyan kellene viselkednie - vagy szeretne olyan lenni, mint a többiek, de úgy érzi, neki ez nem megy -, könnyen frusztrálttá válik, zavarba jön, és emiatt vajmi kevés motivációt érez arra, hogy társaságba menjen, vagy akár csak családjának meséljen a mindennapi történésekről.

Az igény az egyedüllétre valahol természetes és egészséges. Bizonyos mértékig. És természetesen mindenkinek vannak időszakai, amikor szívesebben van egyedül, mert valamiért nem érzi a legjobban magát. Nem mindegy azonban, arról van-e szó, hogy szeret a kamasz egyedül lenni, vagy inkább rendszeresen elzárkózik, és elszigeteli magát?

Az sem mindegy, vajon a frusztráltság érzése lett-e uralkodó a kamasz esetében - azok a percek, amikor örül, eltörpülnek-e mellette? Egyensúlyban van-e a frusztráció érzése és az öröm? Vannak-e elfoglaltságok, amelyeket szeretett, amiket most is szívesen csinál, vagy azokat is elhanyagolja?

Ha a kamasz egyre jobban elszigetelődik a családtól, a barátoktól, egyre kevesebb a motivációja bármire, az bizony hosszabb távon nem vezet jóra: a kedélyállapot rendellenes változását, hangulatingadozást okozhat és problémákat az emberi kapcsolataikban.

A kamasz is észreveszi előbb-utóbb, hogy valami nincs rendjén. A legokosabb, amit tehet, ha felmérte helyzetét, hogy keres egy olyan felnőttet, akiben megbízik. Ha jó a kapcsolata a szüleivel, akkor eléjük állhat a problémájával - az is jó, ha először csak az egyiküknek mondja el. Amennyiben nem igazán bízik meg bennük, választhat valaki mást is.

Fontos, hogy elmondja, amit magán tapasztal, az már számára is furcsa. A szülők kikérhetik a családi orvos tanácsát, aki javasolhat szakembert. Így hozzáértőhöz kerül a kamasz, aki meg tudja állapítani, van-e szó mentális problémáról, és szükség van-e valamilyen kezelésre.