A csillagok számán kívül a rendszer a táplálkozásbiológiai hátrányokat is feltünteti (ahol lehet), például a túl magas energia, telített zsír és nátriumtartalmat, vagy a túl kevés zöldséget.
A kísérletben 224 főiskolai hallgató (főleg nők) 24 órán keresztül minden elfogyasztott élelmiszert és italt feljegyzett a menücímkék bevezetése előtt illetve után. Az eredmények azt mutatták, hogy a táplálkozási információk nem javították hatékonyan az ételválasztást és az értékes tápanyagok bevitelét.
A kutatók arra számítottak, hogy a címkék - különösen a magasan iskolázott, fiatal nőkből álló csoportban - pozitív hatással járnak majd az élelmiszerválasztásra, ezért meglepve tapasztalták, hogy a feliratok hatástalannak bizonyultak.
A szakértők úgy vélik, hogy ha a menücímkék még ebben az átlagosnál tudatosabbnak számító csoportban sem bizonyultak hatékonynak, az általános népesség körében valószínűleg még ennél is kevesebb hatást gyakorolna.
A jelek szerint számos tényező befolyásolja a menzákon étkező emberek ételválasztását, így például a szokások, az ízlés és a többiek választásai nagyobb mértékben hatnak, mint a címkéken feltüntetett táplálkozási információk.
A kutatók szerint bár a tudatosság és a motiváció is fontos az egészséges élelmiszerválasztáshoz, az is legalább ennyire fontos, hogy a kínált élelmiszerek között legyen elegendő olyan egészséges étel, amelyek ízlés és árfekvés tekintetében is sokaknak megfelelnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.