Az új típusú hozzátáplálási módszer pozitívumai és negatívumai

Csordás Ágnes védőnő az új típusú, igény szerinti hozzátáplálási módszerről beszélt a Csak Csajok műsorában.

Minden anyukánál elérkezik az a pont, amikor kisgyermekük már elég nagy ahhoz, hogy abba hagyja az anyatejet. Ez egy igen nehéz időszak és sok kérdést vet fel, például hogy milyen módon és mivel kezdjünk neki a hozzátápláláshoz.

Különböző kultúrákban más és más módszerekre esküsznek. Hazánkban a „normális kanalas módszeres hozzátáplálás" az ideális. Az anyatej után először csak pürés főzelékes ételeket adagoljunk, kis pohárból kanállal gyermekünknek. Csak a későbbiekben megengedett a nagyobb darabos ételek tálalása. Ekkor viszont hagyjuk nyugodtan, hogy a pici is megfogja és ízlelgesse, amit éppen a szájába vesz. Miután már rendesen tud ülni és kommunikál a szájával, áttérhetünk a „2 kanalas technikára”: egyik az anyuka kezében, másik kanál pedig a babánál legyen.

Egyes családok az igény szerinti hozzátáplálásra esküsznek, aminek a lényege, hogy megengedik a babának az étellel való „közeli” ismerkedést. Az élelmező szülő a csecsemőre bízza, mikor és milyen fajtájú, állagú ételeket kezd el fogyasztani. Természetesen a szülő dönti el, mikor, milyen gyakran és mit kínál, de a baba döntése, hogy a felkínált ételekből mit és mennyit vesz a saját kezével a szájába. A kezével eszik és maga fedezi fel az ételek ízét, szagát, formáját, tapintását és csak azt eszi meg, amit ő jónak talál. Több kutatás is igazolja az efféle hozzátáplálás sikerét, melyet már a gyermek fél éves korától lehet alkalmazni. Ám hazánkban vegyes fogadtatású a módszer és kérdéses, hogy mennyire hatékony.

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke azt tanácsolja, hogy amíg a gyermek még nem ül biztonságosan, addig semmiféleképpen se adjunk a gyermeknek darabos ételt. Az új típusú hozzátáplálási módszerrel csupán részben ért egyet. Úgy véli, hogy a kisbabát valóban meg kell ismertetni közelebbről az ételekkel és ha érdeklődik, akkor civilizált keretek között hagyni kell az ételek felfedezését. Ám a kanál nélküli evést túl naturálisnak tartja, ugyanis amikor a gyermek csak kézzel veszi magához a táplálékot az higiéniai kérdéseket is felvet. Továbbá egy olyan kultúrában élünk, ahol nem kézzel, hanem valamilyen evőeszközzel eszünk. Amikor a pici bekerül például az óvodába, ott már elvárható, hogy a gyermek a többiekhez hasonlóan evőeszközzel, fegyelmezetten egyen. Az igény szerinti hozzátáplálás tehát a későbbi közösségi szocializációt is hátráltathatja.