Túl hegyen, s völgyön

A pszichológusok szerint minden ember hangulatának van egy fix pontja, ahova a kilengések után visszatér.

Az élet hullámhegyek- és völgyek sorozata: esküvők és válások, a munkahely elvesztése és gyermekeink sikere mind befolyásolják pillanatnyi életérzésünket. A pszichológusok szerint azonban minden ember hangulatának van egy fix pontja, ahova a kilengések után visszatér.

Mi alapozza meg ezt a pontot? Sokáig tartotta magát az a vélemény, hogy az alapvető boldogságszint genetikailag meghatározott, a Virginiai Egyetem kutatója, Kenneth S. Kendler azonban máshogy látja: véleménye szerint a gyerekkori élmények és a későbbi traumák nagyban hozzájárulnak ahhoz, milyen hozzáállással éljük le az életünket.

A Psychological Science című lapban megjelent tanulmánya alátámasztja ezt az elméletet. Kísérletébe több mint hatezer egypetéjű ikerpárt vont be, akik génjei megegyeztek, életútjuk azonban nem feltétlenül volt hasonló. A vizsgálatok 5-6 évig tartottak, ezalatt több alkalommal töltöttek ki teszteket a résztvevők arról, hogy mennyire érzik idegesnek vagy nyomottnak magukat. A legfiatalabb alanyok 11, a legidősebbek 67 évesek voltak.

Az életút összevetésekor - amely a kamaszkor előtti, a fiatal felnőttkori, a középkorú és a nyugdíjas éveket vizsgálta - a kutatók azt tapasztalták, hogy minél fiatalabbak voltak az ikrek, annál inkább hasonlított egymásra a hangulatuk. A különbségek az életkor előrehaladtával nőttek, ám a hatvanasok megint egyre közelebb kerültek egymáshoz. Így elmondható, hogy hiába a genetikai egyezés, a tapasztalatok szerzésével egyre változik az egyén viszonya az élethez.

„A környezeti hatások velünk maradnak, és nagyban befolyásolják a későbbi sorsunkat. A felnőttek hangulatának fix pontjait a gének mellett az élet is alakítja.” - mondta el Kendler. A tanulság: a boldog öregkorhoz jó életet kell élni.