Alvásborogató Tv Maci

nevelés
PUBLIKÁLÁS: 2011. július 07. 10:13
Seattle-i kutatók több mint hatszáz óvodáskorú gyerek tévénézési szokásait vizsgálták. A felmérésben résztvevő gyerekek átlagosan napi 73 percet töltöttek a képernyő előtt, ebből 14 percet este hét után. A saját készülékkel rendelkezők körében jóval magasabbak voltak ezek a számok - és gyakrabban is szenvedtek alvási nehézségektől.

Súlyosbítja a kisgyerekek alvásproblémáit a sok televíziónézés és számítógépezés, állítják a kutatók.

Seattle-i kutatók több mint hatszáz óvodáskorú gyerek tévénézési szokásait vizsgálták. A felmérésben résztvevő gyerekek átlagosan napi 73 percet töltöttek a képernyő előtt, ebből 14 percet este hét után. A saját készülékkel rendelkezők körében jóval magasabbak voltak ezek a számok - és gyakrabban is szenvedtek alvási nehézségektől.

„Azt gondoltuk, hogy az erőszakos tartalmak okozzák ezeket a problémákat, de kiderült, hogy akármit néznek a gyerekek lefekvés előtt, mindenképpen rosszat tesz nekik.” - mondta el a tanulmány szerzője Michelle M. Garrison. „Feltételeztük azt is, hogy az esti műsorok inkább felnőtteknek és tizenéveseknek szólnak, de ebben is tévedtünk: számos akad köztük, amelynek célközönsége a 7-12 éves korosztály.” A tanulmány a Pediatrics című folyóirat június 27-i számában jelent meg.

dxppp87x1

Becslések szerint a gyerekek 21 százalékának van legalább kétféle olyan alvásproblémája, mint a nehéz álomba szenderülés, gyakori ébredések, rémálmok és nappali fáradtság. Hogy ennek okát kiderítsék, a kutatók arra kérték a szülőket, hogy egy héten keresztül vezessenek naplót gyermekeik tévézési szokásairól.

Komoly problémának bizonyult, hogy a kicsik számos esetben találkoznak erőszakkal a rajzfilmekben. „A 3-5 évesek még nem tudják, hogy amit látnak, nem a valóság, így számukra ez ugyanolyan félelmetes.” - mondta el Garrison.

A felmérés hetében a gyerekek 18 százalékánál észleltek a szülők valamilyen alvási nehézséget. A saját tévével rendelkező gyerekek a többieknél 40 perccel több időt töltöttek a képernyő előtt és nyolcszor nagyobb eséllyel voltak ennek kitéve. Azt a kutatók is elismerik, hogy irreális elvárás lenne a média teljes száműzése a család életéből. A szülők feladata, hogy kialakítsák gyermekeikben a tévé és a számítógép helyes használatának szokását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.