Alapvetően brit tusósoktól volna igazán stílszerű olyan eredményekről tudomást szerezni, amelyek a tea egészégügyi jótékony hatásáról szólnak, de a legújabb ilyen kutatást ezúttal nem a szigetország lakói, hanem holland kollégáik végezték. Az eredményeik pedig arról árulkodnak, hogy a teában található összetevők javítják az agy teljesítőképességét és figyelmet is élesítik.
A holland tudósok negyvennégy, negyven évnél fiatalabb korú önkéntes szellemi teljesítőképességét vizsgálták, elsősorban arra koncentrálva, hogy a teában megtalálható L-teanin aminosav és koffein metilxantin-származék milyen módon hatnak a résztvevőkre. A kísérleti alanyok egy része valódi teát fogyasztott, míg a kontroll csoport csak annak látszó, de teát és így a két említett összetevőt egyáltalán nem tartalmazó italt.
Az eredmények azt mutatták, hogy a fogyasztás követően húsz-hetven perccel a valódi tea jelentősen javította számos feladat végrehajtásában a résztvevők teljesítményét - ezen felül a teát fogyasztók ébersége is fokozottabb volt, mint a placebo csoport tagjaié. Mindezek mellett a tea láthatóan a fáradtság érzetét is csökkentette a résztvevőknél.
A Nutritional Neuroscience szaklapban a vizsgálatról megjelent tanulmányban a szerzők úgy fogalmaznak, hogy eredményeik szerint a két kulcs-összetevő a teában elősegíti a koncentrálóképesség javítását a komoly szellemi igénybevételt igénylő feladatok esetében. Korábbi vizsgálatok kimutatták azt is, hogy a teafogyasztás csökkenti a szív- és érrendszeri panaszok, a daganatos betegségek, sőt, akár a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát is. A kutatók úgy vélik, hogy a korábbi kutatások adataival összevetve a legújabb vizsgálatok is azt támasztják alá, a teafogyasztás az egészségi állapot megőrzésének fontos eleme.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.