Igen: Igény szerint
A szemek dörzsölése, sírás, lassú mozgás és persze az ásítás mind az álmosság jelei az újszülötteknél. A túlfáradt gyermekeketnehezebb letenni aludni, tehát ügyeljünk a jelekre, hogy ideje a gyermeket ágyba tenni. Az idősebb gyermekek ügyetlenné, a szülőkbe kapaszkodóvá és hiperaktívvá válhatnak.
Nem: A baba felébresztése
Mi legyen, ha a baba elalszik az autóban a gyermekülésben? Egyszerűen vigyük be az üléssel együtt. Nyugodtan befejezheti a szundikálást. Nem kell felébreszteni, vagy áttenni egy kiságyba. Ha a bölcsőben alszik el, tartsd rajta a szemed, és ne hagyd benne egész éjszakára. Ha mélyen alszik, átteheted az ágyába.
Igen: A baba aludjon sokat!
A csecsemőknapi 16 órát alszanak, szinte csak enni ébrednek fel, és a tisztába tevés idejére. Ahogy nagyobbak lesznek, kevesebbet alszanak nappal, és többet éjszaka. A hat hónaposak már átaludhatják az éjszakát, és még két-három szundikálásra számíthatunk napközben. Az egyévesek már csak egyszer-kétszer alszanak napközben, és 11 órát éjszaka.
Nem: Menet közben altatni
Csábítónak tűnik berakni a szundikáló gyermeket az autósülésbe, és hurcolni magunkkal, de ebből ne csinálj rendszert! A mozgás közben való szundítás nem elégíti ki a pihenés igényét. Ha folyton fáradtnak tűnik, és a napirended túl zsúfolt, fontold meg egyes programok törlését. Vagy fogadj bébiszittert, hogy a babának rendszeres és nyugodt pihenése legyen.
Igen: Etetés, szünet, és utána alvás
A babáknak természetes, hogy evés után alszanak. A baba szoptatással vagy etetéssel való elaltatása nagyszerű élmény, de egy idő után ez válik az egyetlen lehetőséggé az elaltatásra. Érdemes akár néhány perccel is elválasztani a szoptatást az elalvástól: mesélj neki, vagy cseréld ki a pelenkát közben.
Igen: Az alvás megnyújtása
Álmos a baba? Hathónapos elmúlt, és még mindig egész nap 20 perceket szundikál? Bírjuk rá, hogy hosszabbakat aludjék. Hogyan? Próbáljuk meg ébren tartani. Nyújtsuk a két szundítás közötti időt: ez hosszabb alvásokhoz vezet, legjobb esetben egy-két órásakhoz - és mélyebb éjszakai alváshoz.
Igen: Rendszer kialakítása
Alakíts ki megfelelő alvási rendszert, és ragaszkodj hozzá, ha lehet.
A következőkkel érheted el:
- Minden nap ugyanakkor altass
- Kerüld a késő délutáni alvást. Ha az éjszakai elalvással baj van, a délutáni alvás kezdődjék előbb, vagy ébreszd fel időben.
- Használd a gyerekágyat éjszaka és a szundikáláshoz is, így összekapcsolja az ágyát az alvással.
Nem: Állandó felügyelet
A tüsszentés, csuklás, nyöszörgés, sóhajtás mind természetes hang a baba alvása közben. Nem kell tehát állandóan berontani a szobába. Még a sírás is csak azt jelenti esetleg, hogy a baba éppen elalszik. Várj tehát egy kicsit, mielőtt ellenőriznéd, kivéve, ha úgy gondolod, nincs biztonságban, vagy éppen éhes.
Igen: Tedd le a babát, amikor még ébren van!
Néhány hét után a babának nem kell aludnia, amikor leteszed. Elég az álmosság. Ez megtanítja a babát arra, hogy el tud aludni egyedül, nem kell kézben tartani, ringatni vagy éppen etetni. Így könnyebben megtanulja azt is, hogy vissza tud aludni, ha éjjel felébred.
Igen: Gondoskodj a biztonságról!
Vidd el a gyereket, ha nem biztonságos helyen alszik el. Ilyenek a kanapék, felnőtt ágyak, vagy éppen a padló. Mindig a hátára fektesd, hogy elkerüld a hirtelencsecsemőhalálszindrómát. Tüntesd el a takarókat, párnákat, plüssállatokat és más puha tárgyakat az alvóhelyéről! Ne altasd együtt más gyermekkel vagy házikedvenccel!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.