Nem kétoldali tüdőgyulladás, hanem heveny légzési distress szindróma (acute respiratory distress syndrome ? ARDS) okozta az ukrajnai Csernyivci megyében elhunyt mind a 22 beteg halálát.
Előbb szív és légzőszervi elégtelenség lép fel, majd kardiogén sokk jelentkezik, ami szívleálláshoz és halálhoz vezet ? közölte Viktor Bacsinszkij professzor, a megyei igazságügyi orvosszakértői hivatal vezetője. A szakember szerint a kétoldali tüdőgyulladás során morfológiai elváltozások figyelhetők meg, az elhunytaknál viszont nem tapasztalták ezeket.
?A halálos vírusok ? a parainfluenza és az A/H1N1 vegyes típusai ? nagyon agresszívak, a légcsövet nem is bántják, egyenesen a tüdőt veszik célba erős ödémát és általános vérzést okozva. Nagyon toxikus vírustörzsről van szó, ami ellen hatástalan az Egészségügyi Minisztérium által kidolgozott kezelési taktika, s nem segítettek a lélegeztető gépek sem? ? húzta alá. Véleménye szerint ezzel magyarázható a 100 százalékos halálozási arány.
Viktor Bacsinszkij szerint sürgősen felül kell vizsgálni a gyógykezelések menetrendjét. Elmondása szerint a vírus annyira agresszív, hogy nem csak a légzőszerveken át, de még a szembe jutva is fertőz, ezért javasolt, hogy a szájmaszk mellett szemüveggel is védekezzenek ellene az emberek. A professzor emellett a karantén előírásainak szigorú betartását is szorgalmazza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.