
Mónika tavaly június 17-én kezdett bele az életmódváltásba. Azóta húsz kilótól szabadult meg és most már csak izmosodni, formálódni szeretne. Azt mondja, talán még soha életében nem érezte magát ilyen jól a bőrében, végre csinosan öltözködhet és magabiztosan viselhet akár miniszoknyát és topot is a fogyása óta.
Mónika a terhességei alatt hízott meg, a második kisfia születése után egyáltalán nem tudott fogyni.
– Sose voltam nagyon sovány alkatú, de túlságosan elhízott sem – meséli. – Az első várandósságom során húsz kilót híztam, de szülés után, sikerült egy-két hónap alatt leadni 15-öt. Edzőterembe jártam, illetve egy elég drasztikus diétát, fogyókúrát tartottam, amiről így visszanézve tudom, hogy nem volt egészséges. Viszont nem sokkal később várandós lettem a második kisfiammal, és úgy döntöttem, hogy abbahagyom az edzést. Megint felszaladtak a kilók, visszajött 15-17 kg, amit szülés után nem tudtam leadni. Nem figyeltem egyáltalán az étkezésre. Mindent ettem és nem figyeltem oda arra sem, hogy mikor és mennyit. Ha este megkívántam egy hamburgert, akkor simán megettem. Napközben a gyerekekre fókuszáltam, este pedig miután lefektettem őket, le tudtam ülni és amit csak tudtam, magamba tömtem. Folyamatosan itthon voltam a fiúkkal, csak annyit mozogtam, hogy elmentünk sétálni, de intenzív sport egyáltalán nem volt az életemben.
A fiatal anyuka próbált megszabadulni a plusz kilóktól, volt, amikor futni vagy biciklizni járt, de érdemi változást egyik sem hozott.
– Már a szülés után sem tetszett a tükörképem – árulja el. – Mindig zavart, ahogy kinéztem, de sose voltam annyira elszánt, hogy komolyabban változtassak az életmódomon. Akkor jött a mélypont, amikor visszamentem dolgozni. Minden este úgy jöttem haza, hogy fájtak a lábaim, fájtak a térdeim. Sokszor becsípődött a derekam, de olyan szinten, hogy csak az segített, ha lefeküdtem a padlóra. Nem volt jó a fizikai erőnlétem. Ráadásul olyan volt a munkaköröm, hogy sokat kellett bicikliznem. Sokszor le kellett szállnom, mert nem bírtam tekerni a térdeim miatt. Tavaly nyár elején sokalltam be. Akkor azt mondtam magamnak, hogy elég, ilyen fiatalon nem akarok így kinézni, nem akarok így élni. A másik motivációt pedig az adta, hogy a barátnőm élettársa edzeni kezdett, aminek köszönhetően nagyon sok kilótól megszabadult. Láttam, hogy milyen csodás változáson ment át, és úgy voltam vele, hogy én is megpróbálom.
Mónika élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy felkereste a móri edzőterem új edzőjét, Szandrát.
– Kezdetben sokszor el voltam keseredve – vallja be. – Tele voltam kétellyel. Féltem, hogy nem fog menni nekem, nem fogom bírni. Szandra az elejétől fogva biztatott, motivált. Ráadásul nagyon jól képzett, ami nagyon fontos, főleg, hogy ha az embernek fájdalmai vannak. Mindig figyelt arra, hogy ha egy gyakorlatnál fáj a térdem, akkor picit módosítsunk rajta. Nem tudom neki elégszer megköszönni az új énemet. Körülbelül fél év kellett, mire elmúltak a fájdalmaim és látványosan beindult a fogyás. Iszonyatos kitartás kell a fogyáshoz, főleg az elején, amikor még nincs látszatja. Nagyon könnyű ilyenkor arra gondolni, hogy inkább befejezem. Amikor már laposabb a hasad, látod a változást, az már sok erőt tud adni a folytatáshoz. Nagyon boldog vagyok, mert szuperül érzem magam a bőrömben, tele vagyok energiával. A barátnőim is sokszor mondják, hogy jó rám nézni, mert sugárzok. Rengeteg dicséretet kapok, hogy két gyerekes anyukaként így nézek ki – mesélte boldogan Mónika, aki 78 kilóról 58 kilóra fogyott.
Mónika már nem szeretne fogyni, most már csak az izmosodás és formálódás a célja, emiatt kicsit lazábban áll az étkezésekhez.
– Amíg a fogyás volt a fókuszban, addig napi ötször étkeztem – meséli. – Viszont nem volt speciális étrendem. Mindent ettem, amit megkívántam, akár rántott húst, oldalast. Arra figyeltem, hogy péksüteményeket inkább csak reggel vagy délelőtt fogyasszak. Illetve a mennyiséget is lecsökkentettem a régi életemhez képest, például két fánk helyett csak egy fánkot vettem, és csokiból is csak három kockát törtem le magamnak. Nem voltam meg magamtól ezeket a finom falatokat sem, mert nagyon édesszájú vagyok. Az elején iszonyatosan nehéz volt, amíg be nem állt az új rendszer. A családnak a régi szokások alapján főztem, és pluszban figyelni kellett arra, hogy legyen itthon olyan élelmiszer, zöldség, amit akár este is ehetek. Kezdetben nagyon kívánta a szervezetem az egészségtelen ételeket, komoly kihívás volt megállni, hogy ne egyem meg a gyerekek csipszét. Az volt a trükköm, hogy ilyenkor bekaptam egy paradicsomot vagy paprikát.
„A testösszetételt figyeljük”
Fitt Alexa edző és dietetikus szerint nem a testsúlyunk határozza meg, hogy elvagyunk-e hízva. – Minden új vendégemnek, aki úgy jön hozzám, hogy fogyni szeretne, mindig elmondom, hogy ne a mérleg legyen a mérvadó. Érdemesebb inkább a testösszetételt, a testzsír és izom arányát figyelni. Ehhez egy testösszetétel mérő eszköz, esetleg okosmérleg. Mivel erre sokaknak nincs lehetőségük, így én a vendégeimnek azt szoktam javasolni, hogy a mérleg helyett figyeljék a tükröt és a ruhákat. Mérjék a centiket mérőszalaggal, hiszen az szinte biztos, hogy fog mozdulni, míg a mérleg néha igen, néha nem. Szoktam képeket és videókat készíteni a vendégeimről és amikor hónapokkal később visszanézik magukat, akkor elcsodálkoznak, hogy mennyivel jobban néznek ki, a testsúlyuk viszont szinte semmit nem változott. Ennek kettő oka van. Az egyik, hogy amikor valaki belekezd egy új sportba és korábban semmit nem mozgott, főleg egy konditermi edzésbe, akkor mindenképpen nőni és vastagodni fog az izomszövet, míg a zsírszövet a fizikai aktivitás növelése miatt pedig csökkenni fog. A másik ok a vízvisszatartás, de ettől függetlenül a testzsírunk még csökkenni fog.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.