Immár tizenhatodik alkalommal lesznek családbarát programok a térség négy településén, Balatonfüreden, Paloznakon, Csopakon és Tihanyban.
A balatonfüredi Tagore sétányon minden nap borvásárt és halkóstolót tartanak. A rendezvény első napján Baksa Kata népdalénekes lép fel, majd a Danubia Tamburazenekar és a Budapest Bár ad koncertet.
Szombaton horgászversenyt tartanak gyermekeknek a Bodorka látogatóközpont előtt, majd a Heti Válasz című folyóirat közönségtalálkozójára várják az érdeklődőket a Blaha étterem teraszán. Bíró Eszter gyerekkoncertje és Balázs Elemér lemezbemutató koncertje zárja a szombati programokat.
A Balatonfüred néptáncegyüttes műsorát láthatják a látogatók vasárnap, majd lovagi tornán vehetnek részt a legkisebbek, akik Mátyás király korába csöppenve bizonyíthatják ügyességüket.
A Ramazuri Bábszínház előadását a Cimbora együttes koncertje követi majd, a Vodku fiai előadásában pedig Cseh Tamás dalai csendülnek fel.
A rendezvény zárónapján Cseh Tamásra emlékeznek zenészbarátai a Kisfaludy Galériában tartandó zenei összeállítással, valamint átadják a díjakat a legjobbnak ítélt hegyközségi borok készítőinek, a nyertes italokat pedig meg is lehet kóstolni.
A balatonfüredi rendezvényen a Hudák-, a Mészáros-, a Koczor- az Ódor- és a Csiszár családi pince valamint a Lídia borház mutatja be borait. A szervező elmondta azt is, hogy Paloznakon a Portéka színpad bábelőadása és kézműves foglalkozás várja a gyermekeket, este a paloznaki kórus pünkösdi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők szombaton, vasárnap és hétfőn pedig kézműves játszóházba várják a gyermekeket.
Tihanyban pálinkapiknikre várják a látogatókat szombaton és vasárnap a Mádl Ferenc térre és a Pisky sétányra. A csopaki kultúrházban közönségtalálkozót tartanak pénteken, melynek vendége Haumann Péter színművész lesz, Teleki Gergő zongoraművész pedig pünkösdi koncertet ad a csopaki Szent Miklós templomromnál hétfőn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.