Veszélyeztetettként együtt készül a csapattal az Újpest focikapusa, Banai Dávid, akinek két és fél éve vették ki a lépét. Az orvos külön elbeszélgetett vele és a társai is féltik.
Craig Tiley, az Ausztrál Tenisz Szövetség elnöke, az Australian Open igazgatója szerint a következő melbourne-i tornára még hatással lesz a világjárvány okozta válság.
Szeretné úgy fertőtleníteni otthonát, hogy az megvédje a koronavírustól, de azt sem tudja, hogy melyik vegyszer hatásos ellene? A Bors most segít, hogy a megfelelő szerekkel tartsa tisztán környezetét.
A világ összes kutatója azon dolgozik, hogy hatásos szereket fejlesszenek ki a koronavírussal szemben. A szakemberek szerint jó esély van rá, hogy már ősszel meglehet a védőoltás.
Világszerte 3 663 911-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 257 277, a gyógyultaké pedig 1 199 314 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint közép-európai idő szerint szerda reggel hét órakor.
Vidéken újra látogathatóak egyebek mellett az éttermek, cukrászdák is. A vendéglátósok szerencsére nem terveznek áremelést, hiszen nem céljuk elriasztani a régi és az új vendégeket sem.
Margit néni és Józsi bácsi életen át tartó szerelmének vetett tragikus véget a koronavírus. Noha mindketten betartották az előírásokat, mégis megfertőződtek. Az idős hölgy belehalt a fertőzésbe, a 79 éves Józsi bácsi 23 kórházi...
Bő másfél hónapnyi szünet után kedd reggeltől újra fogad vásárlókat az egyik legismertebb bútor- és háztartási áruház. Nem csoda, hogy a vásárlók valósággal megrohamozták, igaz, a kissé hosszú várakozási idő ellenére is türelmesen...
A szinte hermetikusan elzárt Olaszországban hétfőn, nyolc hét után először, elhagyhatták otthonaikat a karanténban élő lakosok. Már szabad a séta, megnyíltak a parkok, lehet újra sportolni. Más európai államokban is könnyítésekkel próbálkoznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.