Egy lámákból kinyert speciális ellenanyag segítheti a koronavírus-járvány elleni harcot - állapították meg amerikai és belga kutatók.
Az austini Texasi Egyetem és a belgiumi Genti Egyetem szakemberei a lámák által termelt VHH-72 nevű antitest két másolatának összeillesztésével hoztak létre egy olyan új ellenanyagot, amely szorosan képes kapcsolódni a Covid-19 betegséget okozó vírus egyik kulcsfehérjéjéhez - olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon.
Ez a protein, az úgynevezett fehérjetüske teszi lehetővé a kórokozó számára, hogy behatoljon a gazdasejtekbe. Az előzetes tesztek eredményei szerint az új ellenanyag megakadályozza, hogy az ilyen fehérjetüskével rendelkező vírusok megfertőzzék a - laboratóriumi körülmények között tenyésztett - sejteket.
"Ez az egyik első ismert antitest, amely képes semlegesíteni a SARS-CoV-2 vírust" - mondta Jason McLellan, az austini Texasi Egyetem munkatársa, aki a Cell című tudományos folyóiratban a héten megjelenő tanulmány egyik szerzője volt.
A kutatócsoport most állatok bevonásával végzett preklinikai tanulmányokra készül és reményei szerint a következő lépés már az emberi páciensek bevonása lesz.A cél egy olyan kezelés kifejlesztése, amely nem sokkal a megfertőződést követően képes segíteni az embereken.
"A vakcinákat a megfertőződés előtt egy vagy két hónappal kell megkapni ahhoz, hogy védelmet nyújtsanak. Az antitestterápiák esetében azonban azonnal beadjuk a szükséges ellenanyagot, amely rögtön a kezelést követően védelmet biztosít" - magyarázta McLellan, hozzátéve, hogy az antitestekkel a már megbetegedett emberek tüneteinek súlyosságát is lehet enyhíteni.
A szakemberek szerint az azonnali védelmet nyújtó ellenanyagterápia különösen hasznos lenne az idősek, az egészségügyi dolgozók, valamint a vírussal való megfertőződés fokozott kockázatának kitett emberek esetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.