Aktuális

58 év után szakította el egymástól a vírus a párt - Józsi bácsi mellett halt meg a felesége

R. K.

Létrehozva: 2020.05.06.

Margit néni és Józsi bácsi életen át tartó szerelmének vetett tragikus véget a koronavírus. Noha mindketten betartották az előírásokat, mégis megfertőződtek. Az idős hölgy belehalt a fertőzésbe, a 79 éves Józsi bácsi 23 kórházi nap után gyógyultan térhetett haza.

A koronavírus-járvány nem válogat, és az idős embe­rekre fokozott veszélyt jelent. A 77 éves Margit néni és férje, a 79 éves Józsi bácsi a legnagyobb szeretetben éltek Balatonlellén a kis családi házukban.

Nagy család jött el az aranylagzira

1962-ben házasodtak össze, azaz már 58 éve kitartottak egymás mellett, jóban és rosszban. Annak idején, Szigetváron ismerkedtek meg. Józsi bácsi, akinek villanyszerelő volt a szakmája, meglátott egy csinos, hosszú hajú lányt, és egyből tudta: ő lesz az igazi!

Megérzése nem csalt. Nyolc éve már az aranylakodalmukat ünnepelték népes családi körben. Imádták az unokákat és a dédunokákat is, békében élték a nyugdíjaséveiket. A koronavírus betörése azonban mindent megváltoztatott, a betegséget sajnos mindketten elkapták.

Az első beteg Somogy megyében

– Március huszonkettedikén vettük észre az első tüneteket édesanyámon. Később kiderült róla, hogy ő az első koronavírusos beteg Somogy megyében – mondta a Borsnak az anyukáját gyászoló Huszka Tiborné  Gabi. – Magas láza volt, lázcsillapítókkal is csak 38,5-re sikerült levinni. Köhögött, rázta a hideg. Azonnal az ügyelethez fordultunk, de sajnos nem javult az állapota. A háziorvos antibiotikumokat írt fel, és édesapámnak is, aki hasonló tüneteket produkált.

Gabi nem tudja, hogy hogyan kaphatták el a szülei a koronavírust, hiszen minden előírást betartottak, nem mentek sehova. Édesanyját március 28-án vitte be a mentő a kaposvári kórházba. Az állapota annyira leromlott, hogy sajnos pár nappal később lélegeztetőgépre került. 

– Időközben apukám is annyira rosszul lett, hogy őt is kórházba kellett szállítani. Szerencsére engedélyezték, hogy egy szobába kerülhessenek az infektológiai osztályon. Hamarosan pedig megjöttek a teszteredmények, és beigazolódott, amitől nagyon féltünk: mindketten pozitívak koronavírusra. Édesanyámnak több alapbetegsége is volt, csak bottal tudott már járni, míg édesapám Parkinson-kóros – idézte fel a történteket Gabi.

Margit néni szervezete április 6-án feladta a harcot a koronavírussal szemben. Férje mellett halt meg.

Három nap kiesett az emlékezetéből

Szeretett felesége elvesztése rettentően megviselte Józsi bácsit, három nap teljesen kiesett az emlékezetéből.

– Apu nagyon sokat fogyott, de erős ember. Miután két tesztje is negatív lett, 23 kórházban töltött nap után hazaengedték. Mivel a fertőzés mellékhatásaként kialakult nála egy vérrögösödés, így vele kell lennem, ápolnom és gondoznom kell a karantén idején.

Szerencsére egyre jobban van, már sétálgat, de még hosszú az út a felépülésig. Na­gyon hálás vagyok a kórházi dolgozóknak, mindent megtettek, ami tőlük telik. A koronavírus most felborította az életünket, a temetést sem tudtuk még elintézni. Muszáj viszont erősnek maradnunk! – tette hozzá Gabi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska