"A legrosszabb esetben nem tudjuk megrendezni az eseményt, míg a jelenlegi legoptimálisabb tervek szerint csak karanténon átesett játékosok vehetnek részt rajta, és kizárólag helyi, ausztrál szurkolókat engedünk be a mérkőzésekre" - nyilatkozta Tiley. Hozzátette: négy forgatókönyvet dolgoztak ki, amelyekben mindent megterveztek.
"Megvannak az időpontjaink, hogy mikor kell a végső döntéseket meghoznunk, illetve meghatároztuk, hogy azokat mi és miként befolyásolja" - mondta. Kiemelte: figyelembe vették a 670 alkalmazottjukat, médiapartnereiket, szponzoraikat, az általuk bérelt létesítményeket és a velük kapcsolatban lévő kormányzati egységeket, akiket, illetve amelyeket már tájékoztattak is. Jelenleg a játékosokhoz igyekeznek eljuttatni az elképzeléseiket.
Az év első Grand Slam-tornáját idén még meg tudták rendezni, mielőtt márciusban világméretűvé vált volna a koronavírus-járvány okozta krízishelyzet. Azt követően minden tenisztornát felfüggesztettek, illetve töröltek. A tervek szerint a férfiak és a nők versenyei csak július közepétől folytatódhatnak, miközben a sportág több meghatározó személyisége attól tart, hogy idén már egyáltalán nem, vagy csak alig lehet viadalokat rendezni.
* * *
A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.