A szakember válaszol: íme, az igazság a kínai vakcináról
Tóth Sándor virológus közérthetően magyarázza el, hogyan hatnak a kínai vakcinák és mi okozta a hétvégi félreértést.
Tóth Sándor virológus közérthetően magyarázza el, hogyan hatnak a kínai vakcinák és mi okozta a hétvégi félreértést.
A következő időszakban az életkor mellett a krónikus betegség alapján döntik el, hogy ki kaphat vakcinákat. Vagyis a magas kockázatú fiatalokat is oltani fogják a napokban.
Ha a Brüsszel által ránk erőltetett, baloldali tankönyvi válaszokat adtuk volna a válságkezelésre, akkor mára sok ezerrel többen haltak volna meg, sok tízezerrel többen fertőződtek volna meg és sok százezren veszítették volna el az állásukat.
Csaknem 5 millió izraelit már kétszer beoltottak, a pészahi és húsvéti családi és közösségi összejövetelek sem okozták az új fertőzések számának emelkedését.
Nem bújhatunk el a vírus elől, de az oltással nyerhetünk ellene!
A brit variánsnak többfajta mutációja jelen van Magyarországon is, köztük valószínűleg olyanok is, amelyek agresszívabban terjednek, mint az eredeti brit változat.
A felmérés szerint a kormánnyal szimpatizálók január óta nagyobb arányban oltáspártiak, mint a kormány tevékenységét kritikusan szemlélők.
Szombaton Szputnyik vakcinát kapott az énekes. Pál Dénes a Borsnak mesélt a tapasztalatairól: vasárnap a szokásosnál picit lassabban ment a felkelés.
A magyar lakosság 29%-a már kapott oltást, szemben az uniós 15%-os átlaggal.
Az egész világot nézve a 12. helyen állunk beoltottságban, de az előttünk tanyázó államok közül sok a kevés lakossal rendelkező miniállam.