Mai ésszel szinte elképzelhetetlen, hogy békeidőben Magyarországon meg kellett szenvednie annak, aki karácsonyfa mellett szerette volna tölteni a szentestét.
Minden évben Baján tölti az ünnepeket a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka. A karácsony stabil pont az életében, mindig ugyanazt csinálja: sokat eszik és pihen.
Egymást követően 5, illetve 4 egybefüggő munkaszüneti nap áll előttünk, így az ünnepi készülődés, bevásárlás közben gondolni kell arra is, hogy a házi patikát feltöltsük.
Ki mondta, hogy a karácsonyi ételeknek feltétlen hizlalónak kell lenniük? Készítsünk egészséges karácsonyi ételeket! Rögtön ki is próbálhatjuk a diabetikus gyümölcskenyeret!
Gyakran válnak megunt teherré az ünnepek után a karácsonyra ajándékba adott jószágok, és az utcára kerülnek. Több egyesület, menhely is adoptálási stopot hirdetett a felelős állattartás érdekében. Egy kisgyerek ugyanis, bármennyire...
George Rook mindig is imádta a karácsonyt, és az azt megelőző lázas készülődést. Fő feladata volt elkészíteni családja számára az ünnepi fogásokat, és boldogan játszott unokáival is a fa alatt.
Karácsony előtt sokan vásárolunk néhány dekoratív desszertet, szaloncukrot, gasztroajándékot kedvenc cukrászdánkban. Most neves cukrászok árulják el titkos receptjeiket, így otthon is belefoghatunk az ínyencségek elkészítésébe.
<p>Rengeteg fellépésük van az adventi időszakban, de ezt nem is bánják. Pedig egy szakajtónyi gyerek mellett szinte lehetetlen felkészülni az ünnepre. </p>
Nehéz sorsú gyerekek karácsonyát szeretné szebbé varázsolni az Isten pénze című új musical, amihez a legendás szerző, Tolcsvay László írt zenét. Tizenkétezer ember látja a darabot szenteste előtt.
Sokan már most belelendültek a karácsonyi vásárlásba, hogy ne kelljen mindent az utolsó pillanatra hagyni. Így viszont fennáll az a probléma, hogy az ünnepig lejár a csere vagy visszatérítés határideje.
<p>Gyertyát nem gyújtanak és nem a Jézuska hozza az ajándékot Angliában. Ezzel a ténnyel kellett szembesülnie Hajdu Steve-nek, miután 2003-ban frigyre lépett Alexandrával. Az ara a ködös Albionban született, ahol a kontinens országaitól...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.